FONT SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mint ahogyan a költségvetési bizottság által benyújtott T/5601/2056. számú módosító indítványból és annak táblázatából kitűnik, a Köztársasági Elnökségtől 22 millió forintot vonnak el, az Alkotmánybíróságtól 60 milliót, az Országgyűlési Biztosok Hivatalától 55 milliót, az Állami Számvevőszéktől 36 milliót, a bíróságoktól 6 milliárdnál is többet és a Magyar Köztársaság ügyészségétől 1,7 milliárd forintot.
Kérem szépen, az elmúlt időszakban elég sokat beszélgettünk arról, hogy a független hatalmi ágak és a független közintézmények vajon végezhetik-e úgy a munkájukat, hogy a teljes anyagi függetlenségüket is biztosítjuk. Úgy tűnik, a módosító indítványok kapcsán önök bármilyen sok szépet próbálnak erről elmondani, most már egyértelműen bizonyított - hiszen ide ezt írták, és az itteni elvonások a kormány egyetértésével történtek -, hogy sajnálatosan nem tudjuk másképp minősíteni, mint ezen független közintézmények elleni durva támadásnak.
Persze, ennek az előjátékát már láttuk itt a parlamentben. Azt kell mondanom, szinte érthető, hogy az ügyészségtől ennyit elvonnak. Lomnici Zoltán úr utóbbi időben történt megszólalását, amellyel a bíróság hitelességét és függetlenségét próbálta megerősíteni, ezek szerint úgy tűnik, önök sértőnek találták, és ellenük a legdurvább eszközzel lépnek föl: a bíróság pénzügyi alapjait kérdőjelezik meg. A többi intézménynél is tetten érhető ez a szándék.
Kérdezem én: egyáltalán hogyan néznek önök ezen intézmények felé? Miért állítják azt, hogy ez az évszázad legjobb költségvetése lesz, és Magyarország helyzetét stabilizálja?
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem