GULYÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

GULYÁS JÓZSEF
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Talán a rendszerváltás óta benyújtott költségvetések közül ez az a költségvetés, ami a legtöbb változáson ment keresztül a benyújtáshoz képest, és én ezt a kormány nyitottságaként és a kormánypárti frakciók nyitottságaként értékelem, hiszen már a benyújtás előtt számtalan egyeztetést végzett a kormány, például az önkormányzati területen, a leginkább kifogásolt területen, és a benyújtást követően is folytatódtak ezek az érdekegyeztetések az önkormányzati szövetségek képviselőivel, a települési önkormányzatok vezetőivel. Ezeknek az egyeztetéseknek a következményeként jelentősen átrajzolódott a benyújtott előterjesztés, és ezt pozitív eredménynek tartom, amit a kormánypárti frakciók el tudtak érni, részben az önkormányzati szövetségek véleményének figyelembevételével.
A prioritásaink között szerepelt a gazdaság versenyképességének növelése, az európai uniós forrásokhoz való hozzáféréshez önrész biztosítása, szerepelt emellett, mint ahogy már utaltam rá, az önkormányzatok működőképessége, de nem öncélúan, hanem amikor az önkormányzatokról vagy az önkormányzatok működőképességéről beszéltünk, akkor hangsúlyt fektettünk arra, hogy az önkormányzatok által ellátott szolgáltatásokhoz, az önkormányzatok által fenntartott intézményekhez jussanak el ezek a források. Közismert, hogy az önkormányzatok egy sor egészségügyi, szociális és közoktatási feladatot látnak el, a fenntartásukban működő intézményrendszer működőképességének biztosítását tartottuk alapvető célnak. Ezzel összhangban sikerült a vita során és az egyeztetések során egy olyan helyzetet előállítani, ami jelentősen növelte ezeknek az intézményeknek a pozícióit az oktatás területén vagy a szociális ellátás területén.
A normatívák tekintetében örvendetesnek tartom, hogy a legtöbb normatíva tekintetében azt az álláspontot tudtuk képviselni, amit az önkormányzati érdekszövetségek is, és ebben egyetértésre tudtunk jutni a szocialista partnerrel, és bízom abban, hogy a részletes vitát követően a bizottsági vitában a még hátralévő módosító indítványok tekintetében is egyetértésre tudunk jutni annak érdekében, hogy egy jobb, valamennyiünk számára elfogadhatóbb, vállalhatóbb költségvetés legyen 2004-re.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem