KÁRPÁTI ZSUZSA

Teljes szövegű keresés

KÁRPÁTI ZSUZSA
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A hívő és nem hívő emberek, a fogyatékkal élő, a beteg embertársaink és egészséges embertársaink figyelmét szeretném felhívni azokra a módosító javaslatokra, amelyek egyrészt a fogyatékkal élők szervezetei számára összesen mintegy 150 millió forint támogatást irányoznak elő, beleértve az összes olyan fogyatékosszervezetet, illetve a fogyatékosokat segítő szervezeteket, amelyek számára az idei költségvetésben legalább a szinten tartás nem volt betervezve.
Szeretném egy újabb, ehhez a körhöz érkezett módosító indítványra is felhívni a figyelmet, amely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Magyar Vöröskereszt 1993-ban meghozott törvényben biztosított feladataira különít el egy összeget, illetve irányoz elő mintegy 120 millió forintnyi támogatást ezen szervezetek számára. Ez pedig az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium fejezetén belül történt előirányzat átcsoportosításával valósítaná meg a 2003. évi szintre hozását ezen szervezeteknek. Ezzel teljessé vált a kör, vagyis valamennyi ilyen szervezet számára, amely fogyatékkal élő vagy nehéz sorsú embertársainkon segít, biztosít jelentős többletforrásokat.
Szeretném még egy módosító indítványra felhívni a tisztelt Ház figyelmét, és kérem is ebben ellenzéki képviselőtársaim támogatását, amely a szociális intézmények normatívájának megemelését irányozza elő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), méghozzá a 2003-as szint fölötti szintre.
Köszönöm szépen figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem