KÖRÖMI ATTILA

Teljes szövegű keresés

KÖRÖMI ATTILA
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gógl Árpád képviselő úrhoz hasonlóan előzőleg a pécsi vérellátó szolgálat támogatásáról beszéltem. Most egy másik fontos pécsi program mellett szeretnék érvelni. Medgyessy Péter azt mondta a kormányváltás előtt és után is, hogy a magyar gazdaság olyan állapotban van, hogy még több pénzt lehet elkölteni az önkormányzatok szférájában, még több pénzt lehet adni az embereknek és a különböző ágazatoknak. El is kezdődött az osztogatás, ezért meglepődve látjuk, hogy például az egyetemi szektorból 600 millió forintot szeretne elvonni a kormány, pedig jól tudjuk, Pécs városának is milyen fontos a pécsi tudományegyetem működése.
Az egyetemi működés pedig elképzelhetetlen, főleg egy régióközpontos egyetem működése kollégiumfejlesztés nélkül, ezért kérem, támogassák azt a módosító javaslatomat, amellyel 500 millió forinttal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a pécsi tudományegyetem működését korszerű kollégiumi lehetőségek kialakításával fejlesszük, így juttassuk hozzá azokat a fiatalokat is a tudás minél könnyebb megszerzéséhez, akik Pécs környékéről, például az Ormánságból érkeznének a Pécsi Egyetemre.
Ennek is előzménye van. Az előző kormánynak kiemelt célja volt az oktatás fejlesztése. Bizonyítékát adtuk annak, hogy az ilyen típusú módosító javaslatainkat megfelelő hitellel nyújtjuk be önök elé. Kérjük, ezt támogassák, és kérjük, támogassák bátran a Gógl képviselő úr által az előbb tett módosító javaslatot is, hiszen például Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, MSZP-s pécsi országgyűlési képviselő is támogatta saját módosító javaslatomat.
(13.20)
Ezért is érzem fölbátorítva magunkat arra, hogy benyújtsuk újra kapcsolódó módosító javaslatként, hiszen láthatóan azért van támogatottság e mögött a program mögött.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem