LASZTOVICZA JENŐ

Teljes szövegű keresés

LASZTOVICZA JENŐ
LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak tisztázni szeretnék egy-két félreértést. Göndör István képviselőtársunk említette, hogy az idegenforgalom mennyire fontos, és a kormányzat az előző, múlt hét keddi szavazáson már milyen összegeket szavazott meg. Nagyon örülünk annak, hogy plusz 1,5 milliárd forintot szán a kormányzat idegenforgalmi fejlesztésekre, de azt nem kell elfelejteni, hogy egy másik módosító indítvánnyal viszont 1,8 milliárdot vesznek el a hátrányos helyzetű kistérségek javára. Vagy például a Balaton most kapott 500 millió forintot; ennek is nagyon kell örülni, de azt sem szabad elfelejteni, hogy 2002-ben közel 6 milliárd forintos fejlesztés indult a Balatonnál.
Úgy gondolom tehát, Göndör képviselő úr a tévé képernyője és a képviselőtársaim előtt, megnyugodva, meggyőződésből mondta, hogy viszont milyen pluszforrásokat kapunk; ahhoz képest ezek a pluszforrások inkább elvonások, mert ahogy említettem, 1,8 milliárdot viszont elvonnak. Ha összehasonlítjuk - még egyszer mondom - a 2002-es évvel, ahol 28,5 milliárd volt, a most tervezett 14,2 milliárd még a felét sem éri el, tehát én nem büszkélkednék annyira a kormány mostani döntésével.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem