LASZTOVICZA JENŐ

Teljes szövegű keresés

LASZTOVICZA JENŐ
LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én újra az idegenforgalom helyzetével szeretnék foglalkozni az 1571. pontban lévő kapcsolódó módosító javaslat kapcsán, hiszen itt rengeteg szám elhangzott már az elmúlt majdnem hét órában a parlamentben, és kormánypárti képviselőtársaink próbálják bizonygatni, hogy valójában nagyon sok pénz van az idegenforgalom területére. De ha a költségvetésben leírt számokról beszélünk - mert ebből kell kiindulni, utána ezt már lehet színezni, de ami le van írva, arról beszéljünk -, csak még egyszer szeretném nyomatékosan elmondani, hogy a tévénézők is megjegyezhessék, hogy 2001-ben 25 milliárd forint állt rendelkezésre az állami támogatásra, 2002-ben 28,7 milliárd. Idén, 2003-ban már csak 19 milliárd, ami le van írva a költségvetésben, és jövőre csak 14,2 milliárd, amihez - mint ahogy elhangzott - plusz 1,5 milliárdot a kormány megszavazott; ezt annak ellenére mondom, hogy két héttel ezelőtt Katona Béla szocialista frakcióvezető-helyettes úr 3 milliárd forintról beszélt.
Tehát itt nemcsak az önkormányzatok, a nyugdíjasok, a nagycsaládosok a vesztesei a következő évi költségvetésnek, hanem maga az idegenforgalom, az idegenforgalomhoz kapcsolódó kis- és középvállalkozások, meg úgy általában a kis- és középvállalkozások is, hiszen a befektetésösztönzési célelőirányzat is és a kis- és középvállalkozói célelőirányzat is drasztikusan csökkent. Ezt csak azért mondom el, mert itt a szocialista képviselőtársaink közül Tatai képviselő úr és Arató úr is annyit mondott, hogy csak a valóságról beszéljünk. Most megpróbáltam a száraz számok nyelvén beszélni és csak a valóságot mondani.
De ugyanígy a valóságot mondták képviselőtársaim reggel, akár Varga Mihály volt pénzügyminiszter úr vagy Tállai András volt politikai államtitkár úr vagy Becsó képviselő úr (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban.), akik az adókról, az elvonásokról beszéltek. Becsó képviselő úr két percen át csak sorolta fel azokat a pontokat, ahol az adóterhelés nőni fog. Vagy nézzük például az adóterhelés szintjét: az európai uniós országokban az áfaterhelés 8-12 százalék között mozog, az átlag áfaterhelés. Nálunk ugyanez a szám a jövő évtől, hogy az önök kormánya most megemelte az áfa mértékét, átlagban 18 százalék lesz. Ilyen csak esetleg a skandináv országok némelyikében van, sehol máshol. Akkor hogyan lehet a magyar gazdaság versenyképes, kérdezem én.
A válaszom erre csak annyi, amennyit a mostani pénzügyi befektetők is igazolnak, hogy igenis, Magyarország nehezen jut hitelhez, ha hitelhez jut, akkor is megemelt kamattal jut hitelhez. Itt az egy hét alatt a magyar állampolgárok pénze, uraim, 10 százalékot romlott! A 250 forintos euró 272 forint vagy afölött van, 10 százalékot romlott a mi pénzünk. Ez annyit jelent, hogy ami egy héttel vagy két héttel ezelőtt 100 forint volt, az most már csak 90 forint.
Még súlyosbítja a helyzetet a gazdaság számára az, hogy Magyarország energiaszegény és nyersanyagszegény. Magyarország nagyon-nagyon sok mindenből importra szorul. Kérdezem én, a jövő évi költségvetés tervezésénél a szocialista kormánytagok terveztek-e ezzel a pluszkiadással, ami majd a gazdaságot terheli, vagy el fogunk jutni oda, hogy esetleg tél végén már nem lesz gáz fűtésre, hiszen ilyeneket is lehet hallani.
(15.30)
Úgy gondolom, hogy SZDSZ-es képviselőtársunknak, Bőhm Andrásnak volt igaza, aki reggel erre a témára azt mondta, hogy bizalmi válság van. Meg lehet nézni a jegyzőkönyveket; SZDSZ-es képviselőtársunk azt mondta, hogy ez azt jelenti, hogy bizalmi válság van, tehát a mostani magyar kormányban megingott a nemzetközi befektetők bizalma. Úgy gondolom, hogy erről a költségvetésről ez épp elég sok kritikát mond.
Visszatérve a részletes vitában a kapcsolódó módosító indítványaimhoz, annyit szeretnék kérni parlamenti képviselőtársaimtól, hogy próbáljunk meg egy törvényt betartani, a Balaton-törvényt, ami arról szól többek között, hogy a Balaton mint nemzeti kincs, a Balaton térsége mint nagyrészt nemzeti parki térség, a Balaton vízvédelme milyen fontos. Tapolca térségének, Sümeg térségének és Taliándörögd térségének a szennyvízelvezetésére és -tisztítására is adtunk be módosító javaslatokat; illetve még a sümegi vár rekonstrukciójára, mint Magyarország egyik legnagyobb, legnépszerűbb, legpatinásabb várának a rekonstrukciójára is adtunk be kapcsolódó módosító javaslatot, amelyhez nagyon szeretném kérni képviselőtársaim támogatását.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem