LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen Toller László bejelentését, jelzését. Nyilván a Duna-Tisza közén örömmel hallgatták ezeket a mondatokat. És azt is jól tudják a Duna-Tisza közén, hogy Balogh László szocialista képviselő, Endre Sándor fideszes képviselő, Török Gusztáv SZDSZ-es megyei önkormányzati képviselő és jómagam egy levelet írtunk a miniszterelnök úrnak még tavasszal. Tulajdonképpen egy nagyon jó szakmai háttérrel rendelkező politikai küzdelem végállomásához vagy talán indító állomásához érkeztünk el, hiszen ez a támogatási összeg az első lépés lehet csak a Duna-Tisza-közi homokhátság érdekében.
De itt szeretném elmondani, hogy rokonszenvvel figyelem Béki Gabriella politikai küzdelmét, amit a fogyatékossággal élők érdekében tesz, és nagyon jó volt hallani azokat a módosító indítványokat, amelyeket talán az ő hatására is befogadott a kormányzó Szocialista Párt, illetve az SZDSZ. De szeretném fölhívni a figyelmüket ezzel kapcsolatban, hogy éppen 2003-ban, a fogyatékossággal élők nemzetközi évében veszítette el aktualitását az előző, fideszes kormányzat “az akadálymentes közlekedés fejlesztése” című beruházási programja.
Két esztendő alatt egyhatodára, egyhetedére csökkent az állami támogatás, és ezzel a bizonytalan jövőbe tolja ki az akadálymentesítési program valóra váltását a közlekedés területén. Szíves figyelmükbe ajánlom a saját, illetve az általunk megfogalmazott ezzel kapcsolatos kapcsolt módosító javaslatokat.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem