SZALAY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Most egy pillanatra megszakítva módosító indítványaim ismertetését és figyelemfelkeltés megpróbálását, mármint irányukba, reagálnék arra, amit Babák képviselő úr előbbi felszólalásában mondott, nevezetesen, az M4-es vagy M44-es úttal kapcsolatosan.
2001 októberében az előző kormány egy 15 évre szóló közútfejlesztési programot készített, és ez a közútfejlesztési program alapvetően jónak, támogathatónak mondható. Olyannyira, hogy amikor az új kormány hivatalba lépett, és a megfelelő és szükségesnek talált módosításokat ezen a 2001 októberéből származó, hosszú távú közútfejlesztési elképzelésen elvégezte, akkor alapjaiban erre alapozott, és tulajdonképpen csak egy-két kiegészítést tett hozzá, és bizonyos részleteket változtatott meg. Az egy-két kiegészítés leglényegesebbike pontosan az volt, hogy az M44-es út autóút formájában felkerült arra a tervre, amiről addig hiányzott. Ugyanis a 2001 októberében elkészült közútfejlesztési terven nem volt M44-es autóút, hiányzott róla; az most került rá végleges és hivatalos formájában az ez év október 19-én elkészült kormányhatározattal.
Én tehát egyetértek azzal, hogy ez nagyon lényeges út, nagyon szükséges. Magam is lobbiztam annak idején ennek érdekében, hogy ez bekerülhessen. Az azonban furcsa, hogy annak a pártnak a tisztelt képviselői vagy képviselője teszi szóvá, hogy ez nem épül meg azonnal 2006-ig, amely párt elképzelései között ennek az útnak a megvalósítása még 2015-ig történő kitekintésben sem szerepel. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem