SZŰCS LAJOS

Teljes szövegű keresés

SZŰCS LAJOS
SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb többször elhangzott, hogy a kistérségek milyen hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Nos, nemcsak a kistérségek, hanem a kistelepülések is hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Az előző kétperces hozzászólásomban már indokoltam egypár olyan javaslatot, amelyet benyújtottam, most folytatnám ezt a sort.
Tudják önök is, hogy az ország mértani közepe Pusztavacs. Ez a település sokkal jobb sorsra érdemes, mint amit most kap, hiszen ez egy zsákfalu. Ebbe a faluba egy úton lehet bemenni, és ezen az egy úton lehet kijönni, pedig a következő település alig 3 kilométerre van, Újlengyelnek hívják, és ehhez a 3 kilométeres úthoz évek óta hiába kérünk, próbálunk meg pénzt szerezni, nem sikerül. Ezzel a 3 kilométer úttal be lehetne vonni ezt a települést az országos vérkeringésbe, és onnan nem elvándorolnának, hanem letelepülnének emberek.
Ez a letelepülés, amely az egész agglomerációt, Dél-Pest megyét is a legjobban érinti, hiszen a fővárosból a lábukkal Demszky Gábor ellen szavazó emberek jelennek meg nálunk, a mi településeinken, és infrastrukturális gondokat okoznak nekünk, hiszen a folyamatosan csökkenő gyerekszám mellett ezeken a településeken nagyon nagy mértékben nőnek a gyerekek. Kevés az óvoda, az iskola, és ezekkel a gondokkal együtt a közművek általános kihasználtsága is csökken.
Ennek a körzetnek a képviselőjeként azért nyújtottam be én is módosító javaslatokat, hogy ezeket a problémákat meg tudjuk oldani, és remélem, ezekre majd önök is az igen gombbal fognak szavazni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem