TATAI-TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elhangzott jó néhány felhívás a kormánypárti képviselőkhöz a választási ígéreteink betartására. Alig van hozzászóló, aki erre nem tér ki. Természetesen igazuk van, a választási ígéreteket be kell tartani. Másfél év elteltével azonban kicsit talán korai a négyéves vállalásokat számon kérni. Talán helyesebben tennék, ha a saját elmúlt négyéves ígéreteiket vennék számba, és ahhoz viszonyítanák a mondanivalójukat. Például, ha az Orbán Viktor által megígért 7 százalékos gazdasági növekedés bekövetkezett volna, vagy esetleg úgy adták volna át a gazdaságot, hogy az az 5 százalék körüli növekedés meglett volna, ahogy átvették, akkor talán a sok okos módosító indítványukra is ma meglenne a fedezet.
(11.40)
Az kiderült a mai tanácskozáson is, hogy az ellenzéki képviselőket rendkívüli módon megviselte a baloldal tavalyi győzelme. De hogy Pap János képviselő úr választókerületében az utak is ettől mentek tönkre, ezen azért már egy kicsit csodálkozom. (Derültség és taps az MSZP soraiban.) Másfél év alatt sokat romolhatott az út, hiszen volt egy hideg tél. De ha azt hozzáveszem, hogy egy évvel ezelőtt, fél évvel a választások után, egy nyár elteltével már ugyanezt a tragikus helyzetet észlelte a választókerületében az utak állapotát illetően, ez azért elgondolkodtató. Tehát ha hasonló harcossággal saját kormányzásuk alatt megpróbált volna legalább a kátyúzásra több pénzt szerezni, most nem lenne ilyen veszélyben a személyautója, amikor járja választókörzetét.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem