TATAI-TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sisák képviselő úr kérdésére szeretnék válaszolni, hogy a 6,5 milliárd forint mire elegendő. Azt mondta, hogy 50-60 ezer közalkalmazott elbocsátását tervezi a kormányzat, és ahhoz van ez az összeg tervezve. Elárulom képviselő úrnak, hogy a 6,5 milliárd forint, azaz 6500 millió forint, ha nagyon gyengén számolom, akkor 6 ezer közalkalmazott végkielégítésére, felmentési idejére elegendő, de tekintetbe véve a megemelt fizetéseket, az reális, ha ezt kettővel elosztom; tehát 3-4 ezer köztisztviselő vagy közalkalmazott munkahelyének a megszűnése esetén van szükség erre a 6,5 milliárd forintra. Ez volt a kérdése. Tehát nem 50 ezer, hanem a tizedrésze a reális szám.
Figyelembe véve a sajnálatos módon bekövetkezett gyermeklétszám-csökkenést is, előfordulhat, hogy valóban néhány ezer közalkalmazotti és köztisztviselői státust a következő időszakban meg kell szüntetni, és akkor helyes, ha erre a költségvetésben rendelkezésre áll egy olyan fedezet, hogy ha már ilyenre kényszerül egy önkormányzat, munkahely megszüntetésére, akkor legalább méltósággal tudja a nyugdíjba vonuló vagy a munkahelyétől megváló a munkaviszonyát megszüntetni, és ne az legyen a fő probléma, hogy nem azért tartja meg az önkormányzat a munkaviszonyát, mert szükség van a munkájára, hanem azért, mert nincs pénze, hogy tisztességesen megfizesse az ezzel járó törvényes költségeket.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem