TÓTH ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TÓTH ISTVÁN
TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azokhoz a véleményekhez csatlakoznék, akik azt mondják, hogy valóban nehéz vitát folytatni, hiszen egyetlenegy baloldali képviselőtársunk sem jelentkezett előre írásban. Egy nyolcórás vitában nincs előre jelentkezett kormánypárti képviselő - ez nemhogy furcsa, ez egyszerűen nevetséges. Bizonyára egy egészen más vitakultúrában érdekeltek, amelyet eddig tapasztalhatott mindenki. Sőt, az előttem fölszólaló jó néhány kormánypárti képviselő még a módosító indítványának a sorszámát sem tudja, úgyhogy nem tudjuk, akkor mi mellett szeretne érvelni. Valójában akkor nincs is beadott módosító indítványa. Ezért utána lehet generálisan olyan kifogást mondani, mint Kovács képviselőtársunk, hogy vonjuk vissza, mert nevetséges, mert megalapozatlan - de azt sem tudja, hogy mit vonjunk vissza!
Az én módosító indítványaimnak a sorszáma itt van, én magamnak kigyűjtöttem, mert nyilvánvalóan úgy készültem ide a vitára, hogy például az egészséges ivóvízprogramba szeretnénk többletpénzt tenni, egy kicsit. Nem sokat, csak egy kicsit, mert az Állami Számvevőszék az önök költségvetésére azt mondta, hogy katasztrofális. Az önök által kiadott, jogszabályok által előírt feladatokra sem fektetnek pénzt. Például az egészséges ivóvízprogram, például az a program, amely kétmillió ember számára adna egészséges ivóvizet, akik jelenleg nem egészséges ivóvízbázis mellett laknak, és nem tudnak ilyenhez hozzájutni. Sőt, a környezetvédelmi törvény tegnapi módosítása pontosan azt a víz-keretirányelvet irányozná elő, amit most a költségvetéssel meg lehet alapozni.
Önök egyszerűen nevetségessé teszik ezt az egészet, de saját magukat teszik nevetségessé, mert fogalmuk nincs, hogy ezek a törvények hogyan függnek össze. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ha pénzügyi fedezettel nem látják el, nem teljesülnek a feladatok (Az elnök ismét csenget.), mert önök nem is akarják teljesíteni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem