DR. MEDGYESSY PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nagy a csábítás, hogy hosszasan beszéljek arról, hogy mennyi autópályát fogunk építeni, de most ettől megkímélem, és a kérdésére kívánok válaszolni. Az ön által föltett kérdés történetét ön pontosan jól ismeri, hiszen tudja azt, hogy kik készítették elő ezt a szerződést, kik írták alá, és kik kínlódtak vele, hogy próbálják meg egy jobb állapotba hozni, az autópályát igénybe vevők helyzetét javítani ebben az időszakban. Ahogyan ön is tudja, képviselő úr, önnek sem sikerült, az önök kormányának sem sikerült ezt a kísérletet teljesíteni. A mi esélyünk annyival jobb - pontosan úgy van, ahogy ön mondta -, hogy lejár ez a koncessziós szerződés 2004-ben. Folyik az Alföldi Koncessziós Autópálya Rt.-vel a tárgyalás, és az egyik variáció valóban az, hogy kivásároljuk.
A dolog lényege számomra az, hogy mindenféleképpen a matricás rendszerbe be tudjuk vonni. Erre vonatkozóan szándékaink egyértelműek, hogy a jövő évben ezt megtegyük. A tárgyalások menetét illetően pedig pillanatnyilag olyan részleteket, ami a tárgyalási pozíciónkat veszélyeztetné, nem szeretnék itt most elmondani. Annyit még hadd tegyek hozzá, hogy amennyiben kivásárlásra kerül sor, azt a Postabank bevételéből fogjuk finanszírozni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem