GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem a felszólalásom magam is a demagógiával, amennyiben demagóg dolgot jelent az, ha érzelmekkel, érző módon beszélünk állatok szenvedéseiről. Szeretnék idézni picikét hosszabban dr. Fuér Angélától - aki az egyik legnagyobb magyar állatvédő szervezet, a Fehér Kereszt Állatvédő Liga vezetője - egy, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának 2002 októberében rendezett nyílt napján elmondott hozzászólásából. A nyílt nap egyébként “Az állatok életkörülményei Magyarországon” címet viselte.
“Egy állatvédő kollégámnak, Király doktornak éppen intézkednivalója volt a gyepmesteri telepen, amikor a dögkút felől sírást hallott. Kérdőn nézett a gyepmesterre, aki csak a vállát vonogatta. Odaszaladt, elhúzta a kút tetejét, és az élesen bevilágító napfényt egy kétségbeesett szempár tükrözte vissza. Amíg a feje fölött látta az ég kékjét, némi reménysugár költözött ebbe a szempárba. Egy halálra ítéltben, akinek a dolgok rendes menete szerint már halottnak kellett volna lennie, felvillant az élet reménysugara. A kolléga szólt a gyepmesternek, hogy intézkedik, ne csináljon semmit, de mire egy-két óra múlva visszatért, már lelőtték a szerencsétlent.
Tisztelt hölgyeim és uraim - mondja még mindig Fuér Angéla a bizottsági ülésen -, nem tudom, észrevették-e, szándékosan nem mondtam, hogy milyen élőlény volt ebben a kútban. Kutya? Macska? Vagy valami vadállat? Szerintem teljesen mindegy. Élőlény volt, ez számít, egy érezni, szenvedni képes élőlény. Horribile dictu megkérdezem: lehetett volna ember is? Vagy talán már nem emlékszünk azokra a borzalmakra, amikor embereket lövettek halálra különböző indokokból, és a golyózáporban mindig maradt egy-egy, aki csodával határos módon életben maradt, és a halomra lőtt tetemek alól sértetlenül került elő? Vajon mit érezhetett az a kutya - mert kutya volt ez az élőlény -, amikor másodszor is megvillant a feje fölött az ég kékje? Talán arra gondolt, hogy megmenekült, vagy talán még hozzá sem szokott a szeme a világossághoz, amikor már elérték a halált hozó lövések? A dögkútból már nincs visszaút, de rajtunk, embereken, önökön, akik törvényt hoznak, önökön, akik ezt végrehajtják, rajtunk, állatvédőkön, akik harcolunk ezért, és mindannyiunkon, akik betartjuk ezeket a jogszabályokat, rajtunk múlik, hogy ne legyenek dögkutak, és ne legyenek kóbor állatok.
Mit tehetünk tehát? Az egyik legfontosabb eszközünk ehhez a jog. Olyan törvényeket és jogszabályokat kell alkotni, amelyek hathatósan biztosítják az állatok védelmét, és ezáltal kielégítik azt a természetes érzületet, mely együttérzéssel fordul minden szenvedő felé, legyen az bármilyen élőlény, és amelyik kíméletet tanúsít az állatvilággal szemben, amelyből származott. Javaslataink a következők - csak az elsőt fogom felolvasni, tisztelt képviselőtársaim -: először is javasoljuk az állatkínzás büntető törvénykönyvbe való emelését.”
Ezt mondta a legnagyobb magyar állatvédő szervezet vezetője a környezetvédelmi bizottság ülésén, jó egy évvel ezelőtt.
A fejlett európai országokban - ahogy ez itt már korábban elhangzott, hosszan lehetne sorolni ezeket - az állatkínzás bűncselekmény, amelyet különböző mértékű szabadságvesztéssel is büntethetnek. Én a tegnapi ülésen, amikor a népi kezdeményezést tárgyaltuk, felidéztem azt is, hogy van olyan ország, Németország, ahol 2002 óta az alkotmányban szerepel a jövő nemzedék jogainak megóvása céljából az állatok védelme. Mindenhol a fejlett társadalmakban, ahol az állatkínzás bűncselekménynek minősül, az állatok védelmének büntető törvénykönyvbe iktatása esetében elfogadták a dogmatikai párhuzamot a környezetkárosítással és a természetkárosítással. A büntetési tételek is ezekhez a bűncselekményekhez igazodnak Nyugaton, illetve nemcsak Nyugaton, hanem a környező szomszédos országokban is.
Tegnap azt is elmondtam - ezért ezt most nem kívánom részletezni -, hogy a magyar alkotmányból is levezethető az állatok védelmének intézményi kötelezettsége, hiszen a magyar alkotmány a természeti élet védelméről, a természet bizonyos véges javainak a védelméről rendelkezik, és van olyan alkotmánybírósági határozat, amely ezt úgy értelmezi, hogy az állam kötelességeinek magukban kell foglalniuk az élet természeti alapjainak védelmét, és ki kell terjedniük a véges javakkal való gazdálkodás intézményeinek kiépítésére.
A már sokat hivatkozott állatvédelmi törvény preambulumában nagyon helyesen leszögezi - lehet, hogy Gyapay képviselőtársam által szintén demagógnak tartott módon - szó szerint, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége. Ezt mondja az az állatvédelmi törvény, amelyet 1998-ban 294 igen és 23 tartózkodó szavazat mellett, ellenszavazat nélkül fogadott el ez a Ház, vagyis 77 százalékos volt az igen szavazatok aránya.
Az állatvédelmi törvény részletesen meghatározza azt, hogy mit tekint állatkínzásnak: az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása vagy ilyen hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő állategyed tenyésztése, szaporítása tekinthető állatkínzásnak.
Az állatvédelmi törvény egyébként megfogalmaz tilalmakat, amelyekhez megszületésük óta az Országgyűlésnek gyakorlatilag kötelessége lett volna a tilalmak megszegésére vonatkozó szankciókat is rendelni, mondjuk, a büntető törvénykönyvben. Ezek a tilalmak a következők: a kínzás, az emberre vagy állatra uszítás, illetőleg állatviadalra idomítás, a kényszer-takarmányozásra fogás, a kíméletet nem biztosító módon való mozgatás, szállítás, elhelyezés, teljesítőképességet felismerhetően meghaladó teljesítményre kényszerítés és természetellenes és önpusztító tevékenységre szoktatás.
Ezek azok a dolgok, amelyeket egy hatályban lévő, 77 százalékkal elfogadott törvény tilalmaz ma Magyarországon, a Magyar Köztársaságban ez a jog, és a büntető törvénykönyv ezen elkövetési magatartásokhoz, ezen tilalmak megszegéséhez a mai napig nem rendel szankciókat.
Szeretném elmondani - és ebben a vitában később még lesz lehetőségünk, hogy erről beszélgessünk -, hogy nem egyedi esetekről van szó. Az, hogy a fadd-dombori ügy volt az, amiről valamennyien értesültünk, nem jelenti azt, hogy évente egy-két ilyen ügy van. Én magam, amikor nyáron benyújtottam az első önálló képviselői indítványt ebben a tárgykörben, egyeztettem civil szervezeti vezetőkkel. Nyugodtan mondanom, hogy a két tucat, legfontosabb állatvédő civil szervezet képviselőivel találkoztam, és megkérdeztem őket, hogy hozzávetőlegesen hány ilyen esetről tudnak beszámolni. Azt mondják az állatmenhelyeket működtető civil szervezeti vezetők, hogy hetenként 3-4 súlyos eset került be hozzájuk. Nem a kitett állatokról beszélek, hanem a súlyosan bántalmazott, megkínzott állatokról. Tessék összeadni, hány menhely van, hány hét van egy évben. Nem egy fadd-dombori eset van.
Egyébként pedig a népi kezdeményezést, amely a Magyar Köztársaság történetében az elmúlt 13 évben messze a legsikeresebb népi kezdeményezés volt, azt hiszem, nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, mondván, hogy ezek az emberek nem tudták, hogy mire adják az aláírásukat, mert az aláírásukat egészen pontosan arra adták, hogy egyetért-e ön azzal, hogy az állatkínzás bűncselekménynek minősüljön Magyarországon. Nem az volt a kérdés, hogy egyetért-e azzal, hogy a mostaninál egy picikét szigorúbban legyen büntetve. Az volt a kérdés, hogy egyetért-e ön azzal, hogy az állatkínzás bűncselekménynek minősüljön Magyarországon.
Én két-három dologra szeretném nagyon röviden felhívni a figyelmet. A javaslat egyrészt szigorú abban a tekintetben, hogy nemcsak azt mondja, hogy azokat a cselekedeteket rendeli büntetni, amelyek az állat maradandó egészségkárosodását vagy halálát okozzák, hanem minden olyan cselekedetet, amely alkalmas erre, vagyis nem kell a maradandó egészségkárosodásnak vagy halálnak, pusztulásnak bekövetkezni ehhez. Ugyanígy nagyon fontosnak tartom, hogy nemcsak a bántalmazás, hanem a folytatólagosan elkövetett, hasonló jellegű cselekedet, vagyis a bánásmód is ilyen elbírálás alá esik. Én úgy is mondom - ha megengedik ezt a személyes kitételt -, mint szintén egy kitett kutya gazdája, aki nagyon jól tudja, hogy az állatnak nagyon komoly pszichés, lelki sérüléseket is lehet okozni, nagyon örülök annak, hogy a kitétel, az elhajtás is szerepel ebben a javaslatban.
(18.00)
Itt szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy a büntető törvénykönyvről beszélünk. Vagyis azok, amiket itt olvasnak ebben a javaslatban, mind-mind a szándékos elkövetési magatartásokra vonatkozik. Tehát, aki elveszíti a kutyáját, mert mondjuk - elhangzott a bizottsági ülésen ilyen példa - kinyitja a kertkaput, amíg beáll az autóval, és a kutya elszalad, vagy aki elveszít egy állatot, vagy bármilyen más módon gondatlanságból vagy nem szándékosan követi el ezt a bánásmódot, az nem lesz büntethető. Tehát ilyen értelemben sem életszerűtlen ez a javaslat.
Végül engedjék meg, hogy elmondjam azt, ez a népi kezdeményezés, amelyről tegnap tárgyaltunk, és amelyet egyhangúlag fogadott el és szavazott meg ez a Ház, formálisan csak arra kötelez bennünket, hogy beszélgessünk, tárgyaljuk meg ezt a kérdést. De van benne egy erkölcsi és van benne egy politikai felszólítás részünkre, ez pedig az, hogy változtassunk a jogszabályokon. Önök azt mondják, hogy sok esetben életszerűtlen ez a szabályozás. Meg kell nézni, Nyugat-Európa majd' minden országában működik hasonló, sőt az általunk tervezettnél sok helyen jóval szigorúbb, még egyszer mondom: jóval szigorúbb szabályozás.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
