FONT SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 33. sorszámú indítványhoz szeretnék hozzászólni. Remélem, elnök úr figyelmét is fel tudom ezzel kelteni, hogy ne váljak méltatlanná ehhez a második megszólaláshoz.
A történet régebbre nyúlik vissza, amikor is a Szeszipari Szövetség egy jelentős, egyik legbefolyásosabb szeszgyártó cége összeütközésbe került a vám- és pénzügyőrséggel, és önkényes, de téves vámtarifaszám-besorolás következtében több milliárd forintos adóhátraléka kerekedett. Akkor még Arnold Mihály úr volt a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka, aki az eljárásnak zöld utat adott, hogy ezt végig kell vinni. Azonban történt egy kormányváltás, és az illető szeszipari cég, amelynek tulajdonosa a kormány mindkét pártjához igen közel álló személyiség hírében áll, nem tűrte, hogy a vámhatóság ilyen felfedezést tegyen, és netán adófizetésre kötelezze, ezért a kormányköröket kereste meg, hogy hogyan lehetne törvénymódosítási elképzeléssel megváltoztatni az ő adóbefizetési kötelezettségét. A kormány fogékony volt erre; a Pénzügyminisztériumban tárgyalás kezdődött ez év elején, és ott megfogalmazódott az összegzésben és egy feljegyzésben, hogy törvényt kell módosítani ahhoz, hogy ezt a számára nagyon kellemetlen helyzetet elkerülje, hogy azt a néhány milliárd forintnyi hátralékot befizesse. Hozzáteszem, hogy azért is kellett, mert a vám- és pénzügyőrség laborjának, a vegyvizsgáló intézetnek a határozata is helyben hagyta a vám- és pénzügyőrség állítását, hogy téves volt a besorolás a termék esetében, és ennek következtében logikus, hogy a vám- és pénzügyőrség által kivetett és feltárt összeget be kell fizetni.
Nos, eljutottunk arra a szintre, hogy vannak, akik megtehetik ma Magyarországon, hogy ha egy hatóság megbünteti őket, ha éppen egy olyan barátjuk van kormányon, akivel el tudják intézni, hogy módosítsanak már törvényt annak érdekében, hogy ne kelljen befizetni ezt a büntetést, akkor ezt megtehetik. Ez a törvénytervezet is részben erről szól.
Az említett indítvánnyal a 48. § (21) bekezdésének az elhagyását azért javaslom, mert hihetetlen, de ide azt írja le az előterjesztő, hogy ha egy bizonyos tényhelyzet előállt, akkor visszamenőleges hatállyal az illető cég, személy adókötelezettség és jogkövetkezmények nélkül minden alól felelősségmenetesen kibújhat. Szerintem nem sok ilyen törvényt módosított még a bármelyik, eddig kormányzó többség. Úgy néz ki, hogy eljutottunk eddig a szintig. Ez az illető cég megússza ezt a 3-4 milliárd forintos befizetést - ez egy becsült szám -, miközben az eljárást az azóta már új parancsnok és a beosztott illetékes regionális parancsnokság leállította. Nem találta szabályellenesnek azt, amit az elődök szabályellenesnek találtak, pedig nem változott semmilyen törvény, és nem is értjük, hogy mi volt a felhatalmazás arra, hogy megállítsák ezt az eljárást, de megtették. Sőt, ezzel a módosító indítvánnyal, amit behoztak a 48. § alá, azt is elérik, hogy még öt évre visszamenőlegesen se lehessen vizsgálni, mert egyébként joga a vám- és pénzügyőrségnek visszamenőleges ötévi időtartamra is bármilyen vélelmezett adóhátralék esetében eljárást indítani.
Nos, érthető módon az indítványom azt javasolja, hogy hagyjuk ki azt a lehetőséget, hogy akik törvénytelenül, szabálytalanul eljárva jövedékiadó-hátralékot halmoztak fel, mentesüljenek a későbbi adókötelezettség és jogkövetkezmény alól. Ezek a szavak szó szerint leírásra kerültek a törvénytervezetben. Mondom: hasonló mértékű pimaszsággal szerintem a parlament még nem találkozott.
Ennek azonban nemcsak az a következménye, hogy az illető cég mentesül a 3-4 milliárd forintos befizetéstől, hanem mindazoknak, akik önkényes és téves vámtarifaszám-besorolást hajtottak végre jövedéki termék esetében, összességében ezeknek a cégeknek is elengedik ezt a nagy adóhátralékot, tehát becsülhetően 35-40 milliárd forintot fognak elengedni, ugyanakkor 700-800 milliárd forint adónövekmény-teherrel sújtják jövőre a magyar lakosság egészét. Remélem, érhető, hogy én ezt nem találom helyesnek, s az indítványom azt, hogy töröljük el ezt az elengedő paragrafust.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem