ELNÖK (dr. Dávid Ibolya)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Dávid Ibolya)
ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Javasolom képviselőtársaimnak, hogy egy jelenlét-ellenőrzéssel próbáljuk ki a szavazókészüléket is. Kérem szépen, most nyomják meg a jelenlét gombot! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy 279 képviselő az ülésteremben tartózkodik, szavazott, távol van 107 képviselő.
Megkérdezem képviselőtársaimat, volt-e valaki, akinek nem működött a szavazógombja. Senki nem jelezte. Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! Először tehát az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat teszem fel szavazásra, azok kivételével, amelyeknek frakciók külön szavazását kérték.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (A szavazógép nem működik.) Türelmet kérnénk szépen, mert valami probléma van a szavazógéppel.
Tisztelt Képviselőtársaim! Megismétlem: kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 188 igen szavazattal, nem és tartózkodó szavazat nélkül elfogadta. (Közbeszólások: Nem!) Bocsánat, nem fogadta el. (Zaj, közbeszólások.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Megállapítom, hogy az Országgyűlés nem határozatképes. (Zaj, közbeszólások. - Rövid szünet.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Megismételjük a szavazást. Tisztelt Képviselőtársaim! Először az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat teszem fel szavazásra, azok kivételével, amelyeknek a frakciók külön szavazását kérték.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Zaj, közbeszólások.)
Tisztelt Képviselőtársaim! 193 igennel az Országgyűlés nem határozatképes. Egy képviselő… (Zaj, közbeszólások. - Gusztos Péter belép a terembe. - Közbeszólások, taps.)
Tisztelt Képviselőtársaim! A technikai szünet utáni harmadik szavazásra kerül sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy 194 igen, 142 nem szavazattal és tartózkodó szavazat nélkül az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
(9.40)
Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja külön szavazást kért a 130/2. pontról, amelyet az előterjesztő is támogat. Ezek alternatívája a 128., 129. és a 129/1. pontok, amelyekről kikérés miatt nem kell szavazni. Lényegük: az OEP főigazgatója a biztosítási jogviszony megszűnését követő idő után méltányosságból egy ideig még meghosszabbíthatja a táppénz folyósítását.
Először a 128. pontról szavazunk, Schvarcz Tibor és mások javaslata szerint. Az egészségügyi bizottság támogatja, a gazdasági bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 190 nem szavazattal és 2 tartózkodó szavazat mellett elutasította.
Most Schvarcz Tibor javaslatáról szavazunk a 129. pont szerint. Az egészségügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
153 igen szavazattal, 192 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül a módosító elutasítva.
Farkas Imre és Jauernik István javaslatáról szavazunk a 129/1. pont szerint. A költségvetési bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
344 igen szavazattal, 3 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül az Országgyűlés a módosító javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja külön szavazást kezdeményezett az ajánlás 456/6. és a 456/8. pontjairól. Az indítványok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatását javasolják. Józsa István és Podolák György javaslatát teszem fel szavazásra. A költségvetési bizottság, a gazdasági bizottság és az előterjesztő is támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 190 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a módosítót az Országgyűlés elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító indítványokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet; a 9. pontban Kékkői Zoltán József javaslatáról, az osztatlan földtulajdon kimérésének költségeiről. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
154 igen szavazattal, 194 nem szavazattal, 1 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.
A 10. pontban Surján László javaslatáról szavazunk, kormányfelhatalmazás módosításáról. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
153 igen szavazattal, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül az Országgyűlés a módosítót elutasította.
A 11. pontban Simicskó István, Simon Miklós és mások javaslatáról szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
146 igen szavazattal, 198 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül a módosító elutasítva.
A 12. pontban Szabó Zoltán javaslatáról szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
336 igen szavazattal, 6 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül a módosító elfogadva.
A 13. pontban Bernáth Ildikó javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
153 igen szavazattal, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül a módosító elutasítva.
A 14. és a 14/2. pontokban Arató Gergely, Török Zsolt és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
6 igen szavazattal, 343 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett a módosító elutasítva.
A 14/1. pontban Arató Gergely, Bakonyi Tibor és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 349 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett a módosító elutasítva.
A 16. pontban Szalay Gábor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
16 igen szavazattal, 326 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a módosító elutasítva.
A 16/2., 18/2. és 19/1. pontok, továbbá a 16/3. és 18/1. pont és a 19. pont alternatív megoldást tartalmaz a 25. § (1) bekezdése módosítására. Először Jauernik István és Balogh Gábor javaslatáról a 16/2., 18/2. és a 19/1. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 194 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Most a költségvetési bizottság javaslatáról szavazunk a 16/3. és a 18/1. pontok szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
346 igen szavazattal, 8 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül a módosító elfogadva.
A 18. pontban Gulyás József és Bőhm András javaslatáról szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 193 nem szavazattal, 156 tartózkodás mellett a módosító elutasítva.
A 20. pontban Fogarasiné Deák Valéria javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 348 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett a módosító elutasítva.
A 21. pontban Kovács Tibor javaslatáról szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
352 igen szavazattal, 4 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül a módosító elfogadva.
A 24., 50., 63., 65., 66., 67., 68. és 69. pontokban Stolár Mihály javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 189 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül a módosító elutasítva.
A 28. és a 29. pontok alternatívák. Először a 28. pontban Varga Mihály, Harrach Péter és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül a módosító elutasítva.
(9.50)
A 29. pontban Harrach Péter, Horváthné Stukics Erzsébet és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 30/1. pontban Gulyás József javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
194 igen szavazattal, 162 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elfogadva.
A 31. pontban Varga Mihály, Harrach Péter és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 32. pontban Varga Mihály, Harrach Péter és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 33. pontban Tóth Károly és Varju László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
A 34. pontban Surján László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 35. pontban Farkas Imre és Jauernik István javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
5 igen szavazattal, 348 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
A 37. és 38. pontokban Dorkota Lajos és Kontrát Károly javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 45., 45/1., 45/2. pontok alternatívák. A 45. pontban Jánosi György, Tatai-Tóth András és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
3 igen szavazattal, 355 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
A 45/1. pontban Gulyás József javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Igen szavazat nélkül, 354 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
A 45/2. pontban az oktatási bizottság javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
191 igen szavazattal, 166 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslat elfogadva.
A 45/3. pontban a költségvetési bizottság javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Igen szavazat nélkül, 357 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
A 45/4., 45/6. és a 283/3. pontokban Csiha Judit javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
1 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 155 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
A 45/5. és a 45/7. pontokban Szalay Gábor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
1 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 166 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
A 46. pontban Herényi Károly és Font Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 47. pontban Dorkota Lajos és Kontrát Károly javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 47/1., 181/1. és a 182/3. pontokban Gyürk András, Dobó László és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 48. pontban Gazda László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
3 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 159 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
Az 51. pontban Boldvai László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 354 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
Az 53/1. és a hozzá tartozó pontok, az 54., 55. és a hozzá tartozó pontok, az 56. pont, az 56/1. pont, az 56/2. és a hozzá tartozó pontok alternatívák. Az 53/1., 56/3. és az 59/1. pontokban Szabó György javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
192 igen szavazattal, 156 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elfogadva.
Az 55., 57. és 60. pontokban Tóth Károly és Varju László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Igen szavazat nélkül, 360 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
Az 56. pontban Szabó György és Jauernik István javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 351 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
Az 56/1. pontban Szabó Lajos javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
186 igen szavazattal, 164 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elfogadva.
Az 58. és a 173. pontokban Jánosi György, Szabó Zoltán és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslat elutasítva.
Az 59. pontban Becsó Zsolt, Ódor Ferenc és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 61. pontban Becsó Zsolt, Ódor Ferenc és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 62. pontban Lezsák Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
A 64. pontban Bernáth Ildikó javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslat elutasítva.
(10.00)
A 70. és a 70/1. pontok alternatívák. A 70. pontban Schvarcz Tibor és Szabó Lajos javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
3 igen szavazattal, 355 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 70/1. pontban Kárpáti Zsuzsa javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 355 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 71. pontban Schvarcz Tibor és Szabó Lajos javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
7 igen szavazattal, 349 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 71/2. pontban Salamon László javaslatáról, kérem, szavazzanak! De felhívom a figyelmüket, hogy a javaslat elfogadása a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatát feltételezi. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül a módosító javaslatot nem fogadta el az Országgyűlés.
A 71/3. pontban Molnár László és Gúr Nándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
5 igen szavazattal, 353 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 71/5. pontban Molnár László és Gúr Nándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
8 igen szavazattal, 346 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 73. pontban Csiha Judit és Csabai Lászlóné javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
173 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 157 tartózkodás mellett az Országgyűlés Csiha Judit és Csabai Lászlóné javaslatát nem fogadta el.
A 73/1. pontban Szabó György javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 356 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 75. pont kizárja a 76. pontot. A 75. pontban Farkas Imre és Jauernik István, valamint Tóth Ferenc javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
167 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 76. pontban Révész Máriusz, Tóth Ferenc javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 76/1. pontban Molnár László és Gúr Nándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
4 igen szavazattal, 353 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 76/4. pontban Szabó Lajos javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 354 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 78/1., 145/3., 145/8., 145/9., 145/10., 145/11., 145/12., 145/13. és 145/14. pontokban Tompa Sándor és Kolber István javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
3 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 160 tartózkodás mellett elutasítva.
A 82. pontban Jánosi György, Tatai-Tóth András javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 82/2., a 82/3., a 82/4., a 83., a 83/1., a 83/2. és a 83/4. pontok alternatívák. A 82/2. pontban a társadalmi szervezetek bizottsága javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 165 tartózkodás mellett elutasítva.
A 82/3. pontban a társadalmi szervezetek bizottsága javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
5 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 161 tartózkodás mellett elutasítva.
A 82/4. pontban a társadalmi szervezetek bizottsága javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 163 tartózkodás mellett elutasítva.
A 83. és a 180. pontokban Tatai-Tóth András, Szabó Zoltán javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 158 tartózkodás mellett elutasítva.
A 83/1. pontban Szabó Lajos javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
1 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 159 tartózkodás mellett elutasítva.
A 83/2. pontban a költségvetési bizottság javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Igen szavazat nélkül, 195 nem ellenében, 160 tartózkodás mellett elutasítva.
A 83/4. pontban a társadalmi szervezetek bizottsága javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
1 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 151 tartózkodás mellett elutasítva.
A 84. pontban Wekler Ferenc javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 352 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
A 86. ponttal kezdődő javaslatok kizárják a 85. ponttal kezdődő javaslatsort. A 86., 90. és 93. pontokban a gazdasági bizottság javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
1 igen szavazattal, 351 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
(Balogh László és Nagy Nóra elfoglalják jegyzői széküket.)
A 85., 87., 89., 91., 92., 94., 95., 96., 97., 98., 99., 100., 101., 102., 581., 582., 583., 584., 585. és 586. pontokban a gazdasági bizottság javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
1 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 158 tartózkodás mellett elutasítva.
A 88. pontban Bőhm András javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Igen szavazat nélkül, 352 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
(10.10)
A 104., 105. és 106. pontokban Varju László és Tóth Gyula javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Igen szavazat nélkül, 355 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 108., 109., 110. és 111. pontokban Vidorné Szabó Györgyi javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
3 igen szavazattal, 353 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 112. pontban Tóth Ferenc, Pósán László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
147 igen szavazattal, 209 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 113. pontban Schvarcz Tibor és Szabó Lajos javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
7 igen szavazattal, 346 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 113/1., a 113/3. és a 114/3. pontokban Devánszkiné Molnár Katalin javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
25 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 125 tartózkodás mellett elutasítva.
A 114. pontban Papcsák Ferenc javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 114/1. pontban Farkas Imre és Jauernik István javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 114/4. és a 115 pontok alternatívák. A 114/4. pontban Toller László, Farkas Imre javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
183 igen szavazattal, 167 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a módosító javaslat elfogadva.
A 116. és a 116/1. pont kizárja a 117., 118. 118/1., 119. és a 119/1. pontokban lévő indítványokat. A 116. pontban Lezsák Sándor, Font Sándor, Katona Béla és képviselőtársai, a 116/1. pontban Balogh László és képviselőtársai javaslatáról.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
352 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadva.
A 119/2. pontban a gazdasági bizottság javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
135 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 120. és a 132. pontokban Doszpot Péter javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
9 igen szavazattal, 348 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 120/3. pontban a gazdasági bizottság javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
3 igen szavazattal, 205 nem ellenében, 144 tartózkodás mellett elutasítva.
A 121. pontban Imre Zsolt javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 122/1. pontban Farkas Imre és Jauernik István javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
5 igen szavazattal, 352 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 129/2. pontban Schvarcz Tibor, Kárpáti Zsuzsa javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
3 igen szavazattal, 352 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 129/3. és a 130/1. pontokban Schvarcz Tibor, Kárpáti Zsuzsa javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 355 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 129/4. pontban Schvarcz Tibor, Kárpáti Zsuzsa és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
3 igen szavazattal, 351 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 130/3. pontban Kárpáti Zsuzsa javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
1 igen szavazattal, 356 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 131. pontban Vidorné Szabó Györgyi javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
5 igen szavazattal, 348 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 134. pontban Babák Mihály javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
A 135. pontban Babák Mihály javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
Tompa Sándor javaslatáról a 137. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
4 igen szavazattal, 350 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Tállai András javaslatáról a 140. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
Jauernik István javaslatáról a 140/2. és 140/3. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
2 igen szavazattal, 354 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Schvarcz Tibor és Szabó Lajos javaslatáról a 142. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
4 igen szavazattal, 350 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
Kuzma László, Tóth Ferenc javaslatáról a 143. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
Gulyás József és Jauernik István javaslatáról a 144/3. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
192 igen szavazattal, 165 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elfogadva.
A 145/2. pontban Tompa Sándor és Kolber István javaslatáról úgy szavazunk, hogy felhívom figyelmüket, hogy a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatát feltételezi a szavazás. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
1 igen szavazattal, 352 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
A 146. pontban Szalai Annamária javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
(10.20)
Szabó Lajos javaslatáról a 148. pont szerint szavazunk, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
6 igen, 351 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 153/1., a 154/1. pontokban Devánszkiné Molnár Katalin javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Pósán László, Tóth Ferenc javaslatáról a 166. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 167/1. és a 167/2. pontok alternatívák. A 167/1. pontban Bőhm András javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 193 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasítva.
A 167/2. pontban Bőhm András javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen, 194 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasítva.
A 167/3. és a 167/4. pontok alternatívák. A 167/3. pont szerinti, Bőhm András javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
183 igen, 177 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadva. (Taps a Fidesz soraiban.)
A 168. pontban Varga Mihály, Harrach Péter javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 168/1. pontban a költségvetési bizottság javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 171. és 172. pontok alternatívák. A 171. pontban Szalay Gábor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
10 igen, 346 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasítva.
A 172. pontban Szalay Gábor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
18 igen, 338 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasítva.
A 172/1. és a 172/2. pontok alternatívák. A 172/1. pontban Szalay Gábor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
6 igen, 352 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 172/2. pontban Szalay Gábor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
3 igen, 352 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasítva.
A 174., 295. és a 300. pontokban Jánosi György, Tatai-Tóth András javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 189 nem szavazattal, 2 tartózkodással elutasítva.
A 175. pontban Jánosi György, Tatai-Tóth András javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 195 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasítva.
A 179. pontban Kékkői Zoltán javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 180/4. és a 181/2. pontokban Gyürk András, Dobó László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 181. és a 182. pontokban Kelemen András javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 182/1. és a 182/2. pontokban Gyürk András, Dobó László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 182/4. és a 208/3. pontokban Hargitai János és Móring József Attila javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 182/5. és a 201/5. pontokban Hargitai János és Móring József Attila javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 182/6. és a 206/2. pontokban Hargitai János és Móring József Attila javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 182/11. és a 250/2. pontokban Búsi Lajos, Szalay Ferenc és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 182/12. és a 251/2. pontokban Szalay Ferenc, Búsi Lajos és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 183. és a 275. pontokban Demeter Ervin javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 183/1. és a 201/7. pontokban Hargitai János és Móring József Attila javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 183/2. és a 208/4. pontokban Hargitai János és Móring József Attila javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 184. és a 220. pontokban Szászfalvi László és Font Sándor javaslatáról.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 185. és a 211. pontokban Szászfalvi László és Font Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 194 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasítva.
A 186. és a 213. pontokban Szászfalvi László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 195 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasítva.
A 187. és a 216. pontokban Font Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen, 198 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 188. és a 214. pontokban Szászfalvi László és Font Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 194 nem szavazattal, 1 tartózkodással elutasítva.
(10.30)
A 189., 209. pontokban Szászfalvi László és Font Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 197 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 190., 219. pontokban Szászfalvi László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 191. és a 224. pontokban Font Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
155 igen, 200 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 192. és a 203. pontokban Stipkovits Pál javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 193. és a 212. pontokban Szászfalvi László és Font Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 192 nem, 1 tartózkodással elutasítva.
A 194. és a 218. pontokban Font Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 191 nem, 1 tartózkodó szavazattal elutasítva.
A 195. és a 217. pontokban Szászfalvi László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 193 nem, 1 tartózkodó szavazattal elutasítva.
A 196. és 222. pontokban Font Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 193 nem, 1 tartózkodó szavazattal elutasítva.
A 197., 208. pontokban Mikes Éva javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 197/1., 204/1. pontokban Hargitai János javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 198. és 221. pontokban Szászfalvi László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 196 nem, 1 tartózkodó szavazattal elutasítva.
A 199. és 204. pontokban Láyer József javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 199 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 200. és 210. pontokban Font Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
166 igen, 193 nem, 1 tartózkodó szavazattal elutasítva.
A 201. és 206. pontokban Fónagy János javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 201/1., 201/8. pontokban Móring József Attila javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 197 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 201/2., 205/2., 272/9., 274/1. és a 274/5. pontokban Tatai-Tóth András és mások javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
346 igen, 12 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elfogadva.
A 201/3., a 227/1. pontokban Becsó Zsolt javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 201/4. és a 272/5. pontokban Kékkői Zoltán javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 202. és a 207. pontokban Varga Mihály és képviselőtársai javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
166 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 203/1., a 223/2. pontokban Pokorni Zoltán javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
166 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 204/2., a 204/4. pontokban Balogh László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 198 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 204/3., az 561/160. pontokban Ivanics István javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
169 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 205., a 274. pontban az emberi jogi bizottság javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
167 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 205/1., 272/10., 274/2., 274/4. pontban Lénárt László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
170 igen, 193 nem, 1 tartózkodó szavazattal elutasítva.
A társadalmi szervezetek bizottsága javaslatáról a 205/4., 272/11., 274/3. és a 274/6. pont alapján, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
180 igen, 177 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elfogadva.
A 205/5., a 272/12. pontokban a költségvetési bizottság javaslatáról.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 208/1., a 251/1. pontokban Hargitai János javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 197 nem, 1 tartózkodó szavazattal elutasítva.
A 208/2., a 251/4. pontokban Hargitai János javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
Farkas Flórián javaslatáról a 215. és a 223. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 193 nem, 1 tartózkodó szavazattal elutasítva.
Szabó Lajos javaslatáról a 224/4., 224/5., 224/6., 224/7., 224/8., 224/9., 224/10., 224/11. és 224/12. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
6 igen, 351 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
Pánczél Károly javaslatáról a 225. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 196 nem, 1 tartózkodó szavazattal elutasítva.
(10.40)
Pánczél Károly javaslatáról a 226. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen, 197 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Pap János javaslatáról a 228. és a 263. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
168 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 229. és a 257. pontokban Pap János javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
166 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Pap János javaslatáról a 230. és 273. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A következő öt pontban csak a számot mondom, mert mindegyik Pap János javaslatáról szól, engedelmével.
A 231. és a 267. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
166 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 232. és a 266. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 233. és a 259. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 234. és a 254. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 235. és a 270. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 236. és a 260. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
166 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 237. és a 265. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 238. és a 262. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 239. és a 261. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 240. és a 255. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 241. és a 258. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 242. és a 271. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 243. és a 268. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 244. és a 256. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 245. és a 272. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
155 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 246. és a 264. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 247. és a 269. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Bóka István javaslatáról a 250. és a 253. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 193 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Gruber Attila javaslatáról a 251. és a 252. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen, 193 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Kolber István javaslatáról a 251/3. és a 272/4. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
23 igen, 335 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 272/1. és a 272/6. pontokban Balogh László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
338 igen, 16 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elfogadta.
A 276. és a 285. pontokban Endre Sándor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
166 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Hargitai János javaslatáról a 276/1. és a 286/47. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
166 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 276/2., 277/2., 280/8., 281/2. és 286/6. pontokban Kontrát Károly és Dorkota Lajos javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Bőhm András javaslatáról a 276/3., 280/3. és 288/5. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 189 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Hargitai János javaslatáról a 276/4., 286/46. és 666/8. pontok szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Pogácsás Tibor 276/5. és 281/15. pontok szerinti javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 276/6., 280/7., 280/16., 281/4., 281/12., 288/2. és 671/2. pontok szerint Hargitai János javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
(10.50)
Kontrát Károly 276/8., 276/15. pont szerinti javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Bőhm András a 276/9., 288/4. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Kovács Zoltán a 276/10., 280/6... (Zaj a teremben. - Az elnök csenget.) Figyelmet kérnék szépen! Köszönöm. Kovács Zoltán 276/10., 280/6., 281/6., 286/9., 286/40. és 658/5. pontos javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen, 193 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Dorkota Lajos 276/11. és 276/16. pont szerinti javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Selmeczi Gabriella javaslatáról a 276/12., a 280/11. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Frajna Imre javaslatáról a 276/13., a 286/3. pont szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Kontrát Károly 276/17., 284/5. pontja alapján, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 276/18., a 284/4. pontokban Kontrát Károly javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Kontrát Károly 276/19., 284/3. pont szerinti javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
157 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Balla Mihály 276/20., 281/8. pontja alapján, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Kontrát Károly 276/21., 286/10. pontos javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Dorkota Lajos 276/22., 286/7. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Sági József 277. és 284. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Dorkota Lajos 277/1., 286/8. pontja alapján, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen, 189 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Sisák Imre 278. és 287. pontja szerint, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 193 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Csáky András 279. és 286. pontja alapján, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Sisák Imre 280. és 282. pontjai alapján, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
167 igen, 189 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
Jauernik István 280/2., 286/1. pontjáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
280/4., 281/9. pontokban Világosi Gábor javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
169 igen, 186 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Bőhm András 280/5., 288/3. pontjáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Martonosi György 280/9., 281/1., 283/4., 286/4. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Bebes István 280/10., 286/45., 666/6. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Gyürk András 280/13., 286/44., 664/1. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Czerván György 280/14., 289/14. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Négy javaslatáról szavazunk Simon Miklósnak, csak a számokat szeretném mondani.
280/15. és 284/8. pontok. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 194 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
281/3. és 285/3. pontok. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
167 igen, 191 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
281/5. és 285/1. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
281/7., 285/2. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Hargitai János 281/10., 286/48., 666/9. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
(11.00)
A 281/11., 284/6. pont, Jauernik István javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 193 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Gógl Árpád 281/13., 286/5. pontjáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
166 igen szavazattal, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 281/14., 283/5., 284/2. pont, Búsi Lajos javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 194 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
A 283/2., 286/13. pont, a költségvetési bizottság javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
327 igen szavazattal, 21 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadva.
Móring József Attila 284/1., 289/1., 675/1. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
157 igen szavazattal, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 286/11., 286/37., 655/9. pont, Domokos László javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
157 igen szavazattal, 192 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 286/33., 289/12., 655/15. és 675/11. pont, Arató Gergely javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
14 igen szavazattal, 189 nem szavazattal, 146 tartózkodás mellett elutasítva.
A 286/34., 289/13., 655/17. és 675/10. pontokban Arató Gergely, Urbán Árpád javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
14 igen szavazattal, 190 nem szavazattal, 144 tartózkodás mellett elutasítva.
A 288., 289. pontokban Pásztohy András javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
6 igen szavazattal, 343 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Bőhm András 289/10., 675/18. pontjáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
169 igen szavazattal, 181 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 289/21., 292/1., Hargitai János. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
154 igen szavazattal, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 289/22., 294/1., 296/1., 300/7. pont, Latorcai János. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
155 igen szavazattal, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 289/23., 294/2., 300/2. és 300/11. pontokban Domokos László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
154 igen szavazattal, 194 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
A 290. és 293. pontokban Glattfelder Béla javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 290/5., 290/6., Balogh László. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
333 igen szavazattal, 18 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadva.
A 290/8., 294/4. Magda Sándor javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás)
5 igen szavazattal, 190 nem szavazattal, 153 tartózkodás mellett elutasítva.
Czira Szabolcs 291., 298. pontjáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
146 igen szavazattal, 200 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 292., 297., Czira Szabolcs. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
152 igen szavazattal, 193 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
A 294., 301., Géczi József Alajos javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 192 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Lengyel Zoltán 294/3., 300/1. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 295/1. pontban Jauernik István és Farkas Imre javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
334 igen szavazattal, 18 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadva.
A 296., 299., Pap János. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 187 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Latorcai János 297/1. és 300/8. pontjáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 191 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Kovács Zoltán, 297/3., 300/9. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 193 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Mádi László 297/4., 300/4. javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 191 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Borkó Károly, 299/1., 300/5. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Mádi László 299/2., 300/6. javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 189 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Kékkői Zoltán 300/3., 300/10. javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Simicskó István 302., 343. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
157 igen szavazattal, 191 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Sági József 302/1., 358/1. pontja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
(11.10)
161 igen szavazattal, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
Csampa Zsolt 303., 330. pontjai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 190 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 304. és 348. pontokban Simicskó István javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 305. és 356. pontokban Karsai Péter javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Több módosító indítvány Csampa Zsolt és Karsai Péter együttes előterjesztésében került elénk. Engedelmükkel csak a számokról szavaztatok.
A 306. és 324. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 307. és 328. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 308. és 326. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 309. és 332. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 310. és 357. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
155 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 311. és 335. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 312. és 337. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 313. és 358. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 314. és 355. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 315. és 323. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 317. és 338. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 319., 321. és 347. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Tisztelt Képviselőtársaim! Számtalan módosító indítvány Simicskó István és képviselőtársai által került az asztalunkra.
Engedjék meg, hogy csak az ajánlásszámokról szavazzunk. Simicskó István, Szabó Ferenc és Nyitray András javaslatairól van szó.
A 320. és 346. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 318. és 350. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 316. és 345. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 322. és 344. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 325. és 339. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 327. és 341. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 329. és 353. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 331. és 352. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 333. és 349. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 334. és 351. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 336. és 342. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
157 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 340. és 358. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
150 igen szavazattal, 203 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 358/2., 358/3. és 358/8. pontokban Sági József javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 358/9. és 358/10. pontokban Nagy Kálmán javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 359. és 470. pontokban Ivanics Ferenc javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 360. és 365. pontokban Mádi László javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
(11.20)
360/1., 372/4., Parragh Dénes. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
360/2., 371/6., Búsi Lajos. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
166 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
360/3., 376/3., Szabó Erika javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Dobó László 360/5. és 386/1. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Sági József 360/6. és 465/2. pontjai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
360/7. és 371/8., Balla Mihály. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
360/8. és 468/11., Arnóth Sándor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 196 nem ellenében elutasítva.
Dobó László 360/9. és 370/1. pontjai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasítva.
Dobó László 360/10. és 486/1. pontjai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Bartha László 360/11. és 462/1. pontjai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Vígh Ilona 360/12. és 485/9. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Latorcai János 360/13. és 364/1. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
Domokos László 360/14. és 485/11. pontjai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
Szájer József 360/15. és 369/1. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Tóth István 360/16. és 470/4. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 193 nem ellenében elutasítva.
Nagy Gábor Tamás 360/18. és 371/7. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Tóth Imre 360/19. és 473/2. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasítva.
Lenártek András 360/20. és 465/8. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasítva.
Bánki Erik 360/21. és 484/3. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
Répássy Róbert 360/22. és 465/9. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
Tóth István 360/23. és 468/1. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasítva.
Bebes István 360/24. és 567/37. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
360/25. és 465/4., Sági József javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
155 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Sági József 360/26. és 465/3. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasítva.
Szájer József 361. és 369. pontjai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
362. és 481., Szalay Ferenc javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
Lengyel Zoltán négy javaslatát teszem fel szavazásra: a 362/1., 485/5. 362/2. és 474/5. pontokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Balla György 362/4. és 470/3. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 362/7. és 364/4. pontban Balogh László javaslatait teszem fel szavazásra.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
Gógl Árpád 362/10. és 376/2. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 196 nem ellenében elutasítva.
Balsay István 362/11. és 364/3. javaslatai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
167 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
A 362/12., 365/1., 362/13. és 364/5. pontokban Latorcai János javaslatait teszem fel szavazásra. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
(11.30)
Tóth Imre 362/14. és 430/2. pontjáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Ivanics István 362/15. és 456/4. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Szabó Erika 362/16. és 469/3. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A költségvetési bizottság 362/17. és 456/5. pontjáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 363. és 448. pontokban Szijjártó Péter javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Nyitrai Zsolt 364. és 438. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Bartha László 364/2. és 376/14. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 364/6. és 376/27. pontokban Martonosi György javaslatáról.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Frajna Imre 364/7. és 376/23. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 366. és 449. pontokban Márton Attila javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Búsi Lajos 366/1. és 376/29. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Szijjártó Péter 367. és 443. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
157 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Dobó László 368. és 446. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Három javaslata van Dobó Lászlónak, mindegyiknek az ajánlási pontszámát mondom.
A 370. és 447. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 371. és 450. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 371/1. és 457/15. pontokról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Tóth Imre 371/2. és 376/34. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Nagy Gábor Tamás 371/3. és 376/38. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Glattfelder Béla 371/4. és 376/54. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Nagy Gábor Tamás 371/5. és 376/62. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Gyapay Zoltán 371/9. és 456/3. javaslatairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Áder János 371/10. és 376/52. javaslatairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Bebes István 371/11. és 444/11. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Halász János 372. és 432. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Bebes István 372/1. és 444/7. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Braun Márton 372/2. és 457/7. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
Balla Mihály 372/3. és 457/17. pontjairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 373. és 451. pontokban Balla György javaslatairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 375. és 480. pontokban Göndör István javaslatairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
308 igen szavazattal, 46 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadva.
A 376. és 436. pontokban Szabó Erika javaslatairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
A 376/1. és 444/3. pontokban Becsó Zsolt javaslatairól, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítva.
(11.40)
A 376/4. és 444/20., Lasztovicza Jenő. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 376/5. és 444/23., Hadházy Sándor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Latorcai János, 376/6. és 485/4. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
157 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Latorcai János, 376/7. és 485/8. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Bartha László, 376/8. és 484/2. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 188 nem ellenében elutasítva.
Selmeczi Gabriella, 376/9. és 466/1. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 190 nem ellenében elutasítva.
A 376/10. és 485/14., Erdős Norbert. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 376/11. és 484/10., Domokos László. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elutasítva.
Bartha László 376/13. és 480/2. javaslatáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 197 nem ellenében elutasítva.
Latorcai János képviselő úr több javaslatáról szavazunk, ezért engedjék meg, hogy az ajánlási pontokat mondjam: a 376/12. és 484/8. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elutasítva.
A 376/15. és 484/11. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 376/17. és 484/4. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
155 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasítva.
A 376/18. és 485/13. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 376/19. és 485/10. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
A 376/21. és 474/4. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 191 nem ellenében elutasítva.
Visszatérünk Domokos László javaslatára, a 376/16. és 483/4. pontokra. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
A 376/20. és 484/6., Lengyel Zoltán javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
154 igen szavazattal, 193 nem ellenében elutasítva.
Selmeczi Gabriella, 376/22. és 485/1. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
157 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
Domokos László, 376/24. és 485/15. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 192 ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
A 376/25. és 483/1., Selmeczi Gabriella. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Borkó Károly, 376/26. és 474/7. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Latorcai Jánosnak két javaslatát teszem fel szavazásra, először a 376/28. és 485/7. javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
156 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
Másodszor a 376/30. és 485/12. pontokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
157 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasítva.
Domokos László, 376/31. és 484/5. pontjáról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Endre Sándor két javaslatát teszem fel szavazásra, először a 376/32. és 465/13. pontokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasítva.
Másodszor a 376/33. és 465/14. pontokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Papcsák Ferenc két javaslata: a 376/35. és 474/9. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasítva.
A 376/37. és 464/1. pontok. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasítva.
Szűcs Lajos 376/36. és 485/3. javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 193 nem ellenében elutasítva.
Áder János 376/39. és 469/2. javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Arnóth Sándor két javaslatát teszem fel szavazásra: a 376/40. és 468/5. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasítva.
(11.50)
A 376/41. és a 470/8. pont. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 193 nem ellenében elutasítva.
Soltész Miklós 376/42. és 461/3. számú javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
Szűcs Lajos, 376/43. és 483/7. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 2 tartózkodással elutasítva.
Szűcs Lajos, 376/43. és 483/7. javaslata. (Sic!) Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
Tállai András 376/44. és 470/2. számú javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Arnóth Sándor képviselő úrnak három javaslatát teszem fel szavazásra. 376/45., 486/6. az első. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
A 376/46., 468/6. számú. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasítva.
376/48., 471/7. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Tállai András, 376/47., 474/8. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Deutsch Tamás, 376/49., 483/5. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Járvás István, 376/50., 474/2. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 196 nem ellenében elutasítva.
Gruber Attila, 376/51., 468/16. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Ivanics Ferenc, 376/53., 474/6. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
165 igen szavazattal, 193 nem ellenében elutasítva.
Szűcs Lajos három indítványát teszem fel külön-külön szavazásra. A 376/55., 482/1. az első. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
164 igen szavazattal, 191 nem ellenében elutasítva.
A 376/56. és 485/2. pontok. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
A 376/60. és 471/1. pontok. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Czerván György 376/57., 473/3. javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Gruber Attila, 376/58., 465/7. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Ivanics Ferenc, 376/59., 469/4. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 192 nem ellenében elutasítva.
Arnóth Sándor három javaslatát teszem fel külön-külön szavazásra. A 376/61., 471/8. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 190 nem ellenében elutasítva.
A 376/63., 471/5. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
160 igen szavazattal, 191 nem ellenében elutasítva.
A 376/65., 471/6. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
159 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Ivanics Ferenc javaslatát teszem fel szavazásra, 376/64., 470/1. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
163 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
Szűcs Lajos két javaslatát teszem fel szavazásra, 376/66., 485/6.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
A 376/69., 484/9. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 194 nem ellenében elutasítva.
Gruber Attila 376/67. és 478/2. pontjai. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
158 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Még két szavazásunk van hátra, tisztelt képviselőtársaim. A 376/68., Simon Miklós javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
161 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
A 376/70., és 468/7., Arnóth Sándor javaslata. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
162 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodással elutasítva.
Jó étvágyat kívánok! Köszönöm szépen a munkájukat. Egyórás szünetet rendelek el. Köszönöm.
(Szünet: 11.59-13.09
Elnök: Mandur László
Jegyzők: Béki Gabriella és dr. Vidoven Árpád)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem