DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én általában nem vagyok híve annak, hogy az előterjesztő a vitában aktívan részt vegyen, és ilyen módon vitatkozzon, de miután harmadszor szólít meg képviselő asszony ebben a témában, és egyszer már válaszoltam, most úgy gondolom, mégis meg kell tennem ezt még egyszer.
Én azt mondtam a múltkor is - bár ezt részben mikrofonon kívül, a teremben egymás között szót váltva említettem meg -, hogy önnel egyetértek abban, amit a reklámok ilyen típusával kapcsolt kritikai észrevételként elmondott. Ezt a véleményemet most is fenntartom. Azonban én úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek a jogi tárgya nem a reklámtevékenység. Önálló törvény szabályozza a reklámtevékenységet. Ennek a törvénynek a hatálya ilyen értelemben nem terjed ki a reklámtörvény hatályára. Éppen az önök részéről hangzik el gyakran az a kritikai észrevétel, hogy nem szabad salátatörvényt alkotni. Mi ahhoz próbáltunk ragaszkodni ennek a törvénynek az előterjesztése kapcsán, hogy csak olyan törvényeket érintettünk, amely törvények ennek a jogi tárgynak az elengedhetetlen köréhez hozzá tartozó területet érintenek, azaz mindenképpen egységesítenünk kell a törvényt. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény nem a reklámról szól, azaz ebben a törvényben nem tudjuk rendezni ezt a problémát.
Ez nem jelenti azt, hogy én érdemben ne értettem volna önnel egyet, de oly sok minden dolog van még, ami megoldatlan a magyar jogrendszerben, és esetleg nem biztos, hogy egyetértünk vele, de ennek a törvénynek nem lehet tárgya. Úgyhogy nagyon kérem, hogy ezt tessék szíves figyelembe venni, mert szakmailag helytelen lenne, ha a reklámtörvényt érintené.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem