HARRACH PÉTER

Teljes szövegű keresés

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Amikor én ülök ott a székben, akkor egészen más gondolataim ébrednek, amikor valaki már megint zongorázik a billentyűkön, de most kísértést érzek erre, nem tudtam ellenállni.
Engedjenek meg két megjegyzést, az egyik az előttem szólóhoz szól. Én is úgy érzem, rendkívül fontos kérdésről van szó, rendkívül kényes kérdésről, ezért talán alaposabb átgondolást, sőt netán konszenzusos megoldást kellene keresni, ezért jó lenne több időt szánni, visszavonva egy új tervezetet benyújtani.
A másik kérdés, ami felmerült, de remélem, igazán komolyan senkiben nem fogalmazódik meg ez az ötlet: a kvótarendszerről van szó. Európában járva, ha jól emlékszem, a stockholmi városházán találkoztam olyannal, hogy ötven férfi és ötven nő ült egymás mellett vagy netán egymással szemben a városházán. Számomra ijesztő volt, hiszen ha valami diszkrimináció, akkor az, hogy nem a rátermettség, hanem a nem dönti el, hogy ki legyen jelölt, ki kerüljön a listára. Én ezt mint diszkriminációt élem meg és nem mint lehetőséget. Úgy érzem, ez a magyar gyakorlattól idegen, és jó is lenne elkerülni, amellett, hogy minden szervezet tegyen meg mindent, hogy az arányoknak megfelelő képviselet meglegyen, de ezt jogi szabályozással kötelezővé tenni, ez számomra ijesztő gondolat.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem