SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Még egy gondolat Harrach Péter képviselőtársamhoz, illetve önmagamhoz, nem tudtam befejezni az imént, öt percbe nem fért bele. Szeretném ideidézni a sokszor példaként hozott holland törvényt, amely az egyenlő bánásmódról szóló törvény. Ennek a 3. §-a a következőképpen szól: “E törvény nem vonatkozik a) a vallási közösségek és azok független szervezetei, valamint az egyéb lelki közösségek belső szabályaira, b) a lelkészi hivatal betöltésére.” Azaz teljes mértékben tiszteletben tartják az egyházak autonómiáját, és nemcsak az egyházak lelki életre vonatkozó tevékenységére, területére, hanem az egyházak és az azokhoz kapcsolódó intézmények teljes körére, általános és generális módon, és nem pedig toldozgatással-foldozgatással próbálják megoldani a megoldhatatlant.
(19.40)
Tudom, erre az volt a válasz a bizottsági ülésünkön, hogy ez még az irányelv elfogadása előtt történt, és Hollandiában majd tesznek vagy nem tesznek ilyen, olyan, amolyan lépést. Szeretném még egyszer aláhúzni, hogy semmiféle európai uniós irányelv nem kötelez ezen a területen bennünket. Azt kérem magam is az előterjesztőktől, hogy legyenek szívesek, vegyék figyelembe ezt a módosító indítványt, az egyházak, a hívő emberek véleményét, szándékát, akaratát. Nem értem, hogy a szociális és az egészségügyi törvény után miért kell még egy olyan konfliktushelyzetet teremteni, aminek semmi értelme nincsen?
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem