DR. KÉKES FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. KÉKES FERENC
DR. KÉKES FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Én azt hiszem, helyesen tennénk, ha a költségvetés részletes vitája során is próbálnánk a tényeket tekintetbe venni, vagy legalábbis tiszteletben tartani. Ez a gondolat akkor fogalmazódott meg bennem, amikor Mátrai Márta képviselő asszonynak a szavát nem tartó kormányzatra vonatkozó elgondolásait vagy megállapításait hallottam.
Ahhoz képest, amit ő elmondott, szeretném megemlíteni önöknek, a nyugdíjasokra vonatkozóan 2004-ben a nyugdíjak év eleji emelése, 6,3 százalékos növelése önmagában biztosítja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését. Amennyiben az év során a nyugdíjasok fogyasztását érintő áremelkedések magasabbak lesznek az átlagosnál, úgy novemberben ennek figyelembevételével kerül sor a korrekcióra. A 13. havi nyugdíj bevezetésének folytatásaként jövőre a nyugdíjasok már kétheti, az 53. és az 54. heti nyugdíjat kapják meg novemberben, és ez további (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Gázszámla!) 2,1 százalékkal emeli a nyugdíjakat. Ez csak két példa arra nézve, ami Mátrai Márta hozzászólásában a nyugdíjasok veszteségeire vonatkozott, azzal szemben a tények megjelenítése.
És amennyiben a szavatartóságot vagy a szavahihetőséget vesszük górcső alá, és megvizsgáljuk a 2003-2004. esztendőkben a különböző családi, gyermeknevelési támogatások növekedésének az értékét, és megvizsgáljuk az ezek legalább értéktartásához szükséges 2004. évi tervezeteket, akkor egyértelműen megállapíthatjuk azt, hogy például a családi pótlék emelése, a tavalyi 28 százalékos növekedése - 28 százalékkal növekedett a családi pótlék az elmúlt esztendőben -, ennek a reálértékének a megőrzését egyértelműen garantálja a költségvetés, és azt is, hogy az iskolakezdéskor már a 13. havi családi pótlékot kapják meg a családok, az emelt összegűt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem