MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Dr. Kékes Ferenc említett egy dolgot, amelyre feltétlenül reagálni kell. Két dolgot nem vett figyelembe; az egyik itt van előttem, a kormányprogram, amelynek felolvasnám egy mondatát. Ez a szocialista kormányprogram: “Négy év alatt legalább 25 ezer állami támogatással készülő önkormányzati bérlakás lesz.” Hogyan lesz 25 ezer, ha jövőre 1400? Jövőre 6600 ember nem kap bérlakást ezen ígéret meghiúsulása miatt.
A másik dolog a bérlakásépítés vállalkozói alapon történő végigvitele. Nincsen meg sem a törvényi, sem a költségvetési, sem az alapvető modellbeli tisztázott háttere. Hogyan akar így? Ne próbáljon már újabb illúziókat kelteni, képviselőtársam! Jó lenne, ha ennek a feltételei rendelkezésre állnának, de nézze meg a költségvetést, mutasson rá, hol van meg ennek a feltétele. Én nem láttam sehol, én csak azt látom, hogy harmadára esett vissza a bérlakásépítésre fordított költségvetési források pontos összege a két évvel ezelőtti, a 2002. évi helyzethez képest 2004-re.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem