DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igen lényeges kimondani azt, amit én elmulasztottam, de Domokos képviselő úr kimondta, és az előbbi hozzászólásban is hallottuk, hogy igen, amikor a kamara olyan feladatot végez el, amit az állam helyett, valamely állami hivatal helyett végez el, arra szerződés kötődhet egy évre, kettőre, ötre, de nem mindörökké, nem kőbe vésni; én attól tartok, hogy az mintegy szerződés valamilyen dolgoknak az elvállalására.
A másik, amit említenék, hogy a kamara olyan vállalkozást hozzon létre, amely versenyez a tagjaival. Ez egy fából vaskarika. Reméljük, hogy a kamarai tagok, akik igazgatókat is választanak, és az igazgatóság az ilyesmit… - erre nem kerülhet sor, ez egy fából vaskarika. Ha valahol valami ilyesmire sor kerülne, akkor én azt látnám megoldásnak, hogy a kamara kizárja tagjai sorából, vagy valami ilyesmi. Szóval, legyen a kamarában annyi etikai tartás és büszkeség, hogy nemcsak tagokat toboroz, akik majd tagdíjat fizetnek, hanem azt a tagot, aki árnyékot vet a szakma reputációjára, megfelelő - persze, hogy megfelelő -, alapos etikai és szakmai megfontolások alapján, de kizárja, mert nem méltó a kamarai tagságra. A kamarai tagság egy elegáns rang.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem