DR. NYITRAI ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. NYITRAI ZSOLT
DR. NYITRAI ZSOLT, a rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A rendészeti bizottság november 17-ei ülésén tárgyalta meg a sporttörvény tervezetét, és mivel több kérdésben is véleménykülönbség volt, ezért 9 nem szavazatot is kapott az ellenzék részéről. Az én tisztem lenne most, hogy a kisebbségi véleményt ismertessem.
Eleve sajnálatos dolog az, ha egy sporttörvényt rendészeti bizottságnak kell tárgyalnia, véleményeznie, de mivel a magyar sportesemények környékén sajnos történnek rendészettel kapcsolatos dolgok, ezért ez ennyiben kötelességünk volt. Azonban, mivel a rendészeti bizottság egy sportos bizottság is egyben, nemcsak kompetenciájába tartozó kritikákat fogalmazott meg, hanem a sport részéről is fogalmazott meg ilyeneket.
Elhangzott sportrészről a bizottság ülésén az, hogy indokolt-e egyáltalán a törvény módosítása, hiszen ez a fajta szabályozás nagyjából 95 százalékában teljesen követi - tartalmában és szerkezetében egyaránt - a 2000. évi CXLV. törvényt.
Elhangzott az is, indokolt-e az, hogy az európai uniós csatlakozás előtt fél évvel tárgyaljunk ilyen kérdést, amikor még nem lehet tudni, nem lehet pontosan sejteni azt, hogy az uniós csatlakozás milyen hatásokat gyakorol majd a sportéletre.
A bizottsági ülésen részt vett a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgatója, illetve egy szakmai szervezet vezetője. Ami rendészeti szempontból újdonság ebben a törvényben, az az, hogy az úgynevezett kiemelt biztonsági kockázatú feladatokat közfeladatként telepítené a rendőrséghez. Világosi Gábor kollégám is említette azt, hogy nagyon komoly kérdésként felmerült az, vannak-e ehhez egyáltalán források. Erre az előterjesztő sem tudott válaszolni, sőt - itt a bizottsági jegyzőkönyvből szeretnék idézni - a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium előterjesztője úgy nyilatkozott, hogy “A kiemelt biztonsági kockázatú események biztosításában a rendőrség szerepének közfeladatként való ellátását és az ezzel összefüggő finanszírozási kérdéseket nem igazán sikerült egészében és megnyugtató módon szabályozni.”
A minisztérium előadója mintegy 350-400 millió forintos többletköltségben jelölte meg ezeket az összegeket, míg dr. Hatala József vezérőrnagy úr, az ORFK közbiztonsági főigazgatója a következőket mondta: “A mi nyilvántartásunk és adataink szerint az elmúlt években a fokozott kockázatú mérkőzések biztosítása közel 600 millió forintot tett ki.” Nem tudom, hogy milyen egyeztetés előzte meg a törvénynek ezt a részét, de úgy látom, hogy a szakmai szervezetek tényleg nem tudtak egyetértésre jutni, és úgy gondolom, a rendészeti bizottságnál fontos szempont az, hogy az egyébként is nagyon rossz helyzetben lévő rendőrséghez forrás nélkül telepítünk-e új feladatot közfeladatként. Itt kicsit én is kiszólnék ebből a felszólalásomból, és utalnék a 2004. évi költségvetés tervezetére, amelyben a rendőrség helyzete szintén nagyon aggasztó. Ezt egyébként a tegnapi ülésen meg is erősítette az országos rendőrfőkapitány úr.
Ezen indokok miatt nem tudjuk támogatni a törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem