DR. VILÁGOSI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR, a rendészeti bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A rendészeti bizottság kompetenciájának megfelelően elsősorban a sportrendezvények szervezésével, a sportrendezvények biztonságával foglakozott. A törvényjavaslat VII. fejezetének szövegét boncolgatva a rendőrség képviselője kifejtette, hogy az ő véleményük is benne foglaltatik a VII. fejezetben, és gyakorlatilag a hosszas egyeztetési folyamat végére egyetlen nyitott kérdés maradt, ez pedig - nem okoz nagy meglepetést - a fokozott kockázatú mérkőzések költségei biztosításának a kérdése. Hasonló jellegű feladatok egyébként az elmúlt évben mintegy 600 millió forintot emésztettek fel. Amennyiben a törvényjavaslat szövegének megfelelően az elkövetkezendő időben közfeladatként kell hogy ellássa ezt a tevékenységet a rendőrség, akkor nyilvánvalóan ez többletköltséget jelent a rendőrség számára, aminek a forrásait meg kell találni.
A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke is kifejtette, hogy egyetért a törvénytervezet azon részével, amely a hivatásszerűen végzett polgári biztonságvédelem igénybevételére vonatkozik, és a bizottság tagjait tájékoztatta arról, hogy véleményük szerint a polgári biztonságvédelem a beléptetéseknél, az egyes személyek védelménél kaphat szerepet, és semmiképpen sem a tömeg elleni fellépésnél, hiszen ehhez sem az eszközrendszerük nem felel meg, sem pedig jogosítványaik nincsenek arra, hogy egy ilyen jellegű feladatot adott esetben sikerrel ellássanak. Kitért még arra is, hogy véleményük szerint személyeket kell akkreditálni, nem pedig cégeket, és ennek az indokait is megadta. Azt hiszem, abban talán valamennyien egyetértettünk, hogy nem vagyunk, nem lennénk annak hívei, hogy biztonsági vállalkozások alkalmazottjai valamifajta kényszerítő eszközöket alkalmazhatnának.
A rendészeti bizottság ülésén is felvetődött, hogy a törvényjavaslat több kérdésnek a részletes szabályozását alacsonyabb szintű jogszabályokba utalja, hisz nehéz megállapítani magának a konkrét javaslatnak a szövege alapján, hogy egyes fogalmak mit is takarnak. Ilyen fogalom például a már előbb említett, kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített sportrendezvény fogalma.
(14.20)
Arra a felvetésre azonban, hogy nem tudjuk elképzelni, hogy egy egzakt jogszabályi meghatározás születhessen erre a fogalomra, ami egyszer s mindenkorra gyakorlatilag minden egyes sportrendezvénnyel kapcsolatban tisztázni tudná ezt a problémát, és talán keret jellegű megfogalmazás szerencsés lenne a törvényjavaslatban, az előterjesztő képviselője azt hozta fel ellenérvként, hogy a dereguláció miatt erre nincs lehetőség. Én replikázva ezzel azt mondom, hogy ha két mondatot beleveszünk a törvénybe, akkor azzal talán nem sérül a dereguláció elmélete, ugyanakkor ha ezt a két-három mondatot nem vesszük bele a törvénybe, és ehelyett hozunk egy kormányrendeletet, azt hiszem, hogy ez nem szerencsés.
A rendészeti bizottság tehát - a kompetenciájába tartozó kérdéseket megvitatva - többségében arra a véleményre jutott, hogy a törvényjavaslat általános vitára alkalmas.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
(Dr. Világosi Gábor elfoglalja jegyzői székét.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem