URBÁN ÁRPÁD

Teljes szövegű keresés

URBÁN ÁRPÁD
URBÁN ÁRPÁD, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az ifjúsági és sportbizottság mint első helyen kijelölt bizottság, 2003. november 18-án megtárgyalta a T/6326. számú, sportról szóló törvényjavaslatot.
(A jegyzői székben Balogh Lászlót dr. Lázár János váltja fel.)
Igen hosszas vita alakult ki a bizottság tagjai között a törvény megítélése kapcsán. Feladatom a többségi vélemény néhány percben történő összefoglalása. Szeretném elmondani, hogy vita elsősorban az ellenzék részéről volt, a többség inkább javaslataival támogatta e törvény parlament elé kerülését.
Gyurcsány Ferenc miniszter úr beszámolt arról, hogy miért is van szükség e most asztalunkra kerülő sporttörvény megalkotására, amely sok mindenben folytatása az 1996-os törvénynek, majd a 2000. évben létrehozott törvénynek is, de valahol mégis más, valami újszerű. Ez az az újszerűség, amely kiváltotta ellenzéki képviselőtársaink nemtetszését a törvénnyel kapcsolatban.
Egyértelműen megállapítható, hogy a törvény rendet szeretne teremteni a kusza, már-már elviselhetetlen, sportos világunkat nagyban meghatározó káoszban, amely elsősorban a mai sportéletünk gazdasági és strukturális helyzetét jellemzi. Mint ahogy szó volt már róla, nagyon tagolt a köztestületi rendszer, és ezen kíván változtatni, ezt kívánja integrálni az új törvény, miközben létrehozza a nemzeti sporttanácsot mint a magyar sport legfőbb testületét, ahová minden szál valamilyen módon összefűzhető. Mindezt a munkát úgy kell elvégezni, hogy ne egy személy, hanem a társadalom egészéből létrehozott, elsősorban szakmai alapon összeállított, a civil szférára maximálisan épített testület jöjjön létre, amely munkáját lehetőség szerint végezze konszenzussal.
Kell-e a béke a sport világában is? Erről sok szó esett. Az előkészítő munka világos, áttekinthető volt, nincs szó semmiféle centralizálásról, csak áttekinthető rendszer kell. Lehetőleg sok forrásból táplálkozhasson a magyar sport, hogy megkaphassa mindenki azt, ami neki jogosan jár: versenysport, diák- és szabadidősport, de a mozgássérültek ugyanúgy, mint az értelmi fogyatékosok sportja is.
Az új sporttörvény nem intézményeket kíván finanszírozni, hanem feladatokat, illetve valódi teljesítményt. Ettől a kifejezéstől hangos a törvény, e gondolat vezérli, e gondolat annak egész vezérfonala. Ha röviden szeretném elmondani a többségi véleményt, akkor az arról szólt, hogy a sport legyen teljesítménycentrikusabb, hogy mindannyiunknak több öröme váljék belőle. A sporttörvény csak alap, fogódzó egy jobb, egy sportosabb, egészségesebb nemzedék felnövekedéséhez, amely folyamatban meg kell őriznünk kitűnő tradícióinkat, de nem szabad elzárkózni semmiféle újtól sem.
(13.50)
E törvény a maga 50 oldalával és 79 paragrafusával alapot ad a magyar sport jövőbeni fejlődésének. Jól tudjuk, olyan dolog ez, mint a főzés - kedvenc témám, nagyon szeretek főzni -, hogy ugyanazokból az alapanyagokból türelemmel, tehetséggel, odafigyeléssel, tisztességgel, szakmai hozzáértéssel szinte ezerszer jobb vacsorát lehet varázsolni a család asztalára. Hát varázsoljunk valami jót közösen, mindannyian e törvény segítségével, melyet az első helyen kiemelt bizottság, az ifjúsági és sportbizottság 11:10 arányban talált általános vitára alkalmasnak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem