ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)
ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): Soron következik a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/5370. számon, az egységes javaslatot T/5370/59. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, először záróvitára kerül sor az alkotmányügyi bizottság T/5370/61. számú ajánlása alapján.
(17.30)
Kezdeményezem, hogy a záróvitában összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés a módosító javaslatot. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)
A látható többség egyetért a javaslattal.
Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-4. pontjaira. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A záróvitát lezárom. Megkérdezem Burány Sándor miniszter urat, kíván-e hozzászólni. (Burány Sándor: Nem.) Nem kíván.
Most a határozathozatalok következnek. Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1., 2., 3. és 4. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 194 igen, 156 nem, 2 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatokat.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat immár módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 192 igen, 160 nem, 2 tartózkodás mellett elfogadta a törvényjavaslatot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem