FONT SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az iménti reflexióra egy rövid megjegyzésem van, merthogy név szerint illetett tisztelt képviselőtársam a pénzügyi bizottságban kifejtendő véleményemmel kapcsolatosan. Igen, az ott egy lehetőség, de nem abban a szituációban, ahogy önök az utóbbi fél évben a törvénytervezeteket a parlament elé hozzák sürgősségi eljárással. Olyan mennyiségű törvénytervezetet dobnak a parlament elé, hogy képtelenség azt igazából mélyrehatóan és szakmai meggyőződéssel földolgozni. Amikor mi, vidéki képviselők szombaton délután megkapjuk a törvénytervezeteket, és ezek után hétfőn, kedden egész napos parlamentünk van, szerdán pedig már a bizottságban úgymond szakmai, mély elemzést kellene kifejteni a képviselőknek, én erre nem vállalkoztam. Természetesen úgy, ahogy önök is, mi is megpróbálunk szakértői háttérrel dolgozni, és ilyen súlyú kérdésben, ami valóban egy komoly szakmai kérdés és messze nincs helye talán a politikai megközelítésnek, súlyos hiba lenne, ha akár bizottsági üléseken is olyan megnyilatkozásokat tennénk, aminek nincs szakmai alapja.
Jelen helyzetben is ez történt, mivel egyszerűen képtelenség volt ezt a törvénytervezetet szakmailag értelmezni, önök viszont a sürgősség mellett döntöttek, és másfél-két napot hagytak arra, hogy valaki egyáltalán ezt végigolvassa. Most érkeztünk el ahhoz az időszakhoz, amikor megpróbáltuk teljes egészében elemezni a törvénytervezetet. Amely észrevételeket jómagam elmondtam, sajnálom, hogy a pénzügyi bizottsági ülésen nem tudtam kifejteni, mert nem állt rendelkezésünkre a konzultációs háttér erre az időszakra, de úgy néz ki, hogy amiket elmondtam, azok megalapozott vélekedések, természetesen vitára bocsátott vélekedések, amely vélekedések kontra és ellenérvanyagát szívesen meghallgatnám.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem