DR. LATORCAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szabó Zoltán Képviselő Úr! Én azt hiszem, hogy ebben a Házban kevesen vannak olyanok, akik a független intézmények kormány alá való besöprését vagy bármilyen formában a kormánynak a kiterjesztését támogatták volna. Én nagyon jól emlékszem azokra a képviselőtársaimra is, akik most lépéseket tesznek annak érdekében, hogy néhány független intézmény szorosabb ellenőrzés alá kerüljön, legalábbis a vezetőik révén odakötődjön a kormányzathoz. Hogy mennyire más véleménnyel voltak az elmúlt négy évben vagy esetleg 1990 és '94 között, elég, ha a képviselőtársaim visszaemlékeznek: a Nemzeti Bankról szóló törvényt majdnem konszenzusos alapon hoztuk meg, amelyikben hitet tettünk például a Nemzeti Bank függetlensége mellett. Úgy hiszem, hogy ez egy olyan alapérték, amelyikben ma is megegyezhetünk, és amelyiknek így is kell működnie.
De szeretnék a Domokos László képviselőtársam által elmondottakra visszatérni, hogy a politikai támadásokkal nemcsak az az alapvető probléma, hogy elbizonytalanítják a piacokat, és erkölcsi károkat okoznak az országnak, hanem ettől sokkal, de sokkal fontosabb, amit képviselőtársam is említett, hogy megjelennek a spekulánsok, a spekulánsok révén a monetáris politika nem tud hatékonnyá válni, vagy éppenséggel olyan irányba billen ki, amelyik nemkívánatos, és komoly anyagi veszteségeket is okoz az országnak.
Azt hiszem, abban valamennyien egyetérthetünk, hogy csak monetáris politikával nem lehet sikereket elérni. A monetáris politika és a gazdaságpolitika elválaszthatatlan egymástól. Csak jó gazdaságpolitikával, olyan gazdaságpolitikával, amelyik a nemzet érdekeit szolgálja - jelen esetben például a kis- és középvállalkozások támogatásával és ehhez illeszkedő monetáris politikával - remélhetjük azt, hogy 2008-ban sikeresen tudunk csatlakozni például az Európai Monetáris Unióhoz.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem