DR. CSILLAG ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSILLAG ISTVÁN
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engem nemcsak a füstje csapott meg a mozdonynak, hanem a lángja is (Arnóth Sándor: Meg is égtél! - Moraj és derültség a Fidesz soraiban.), amennyiben a kormány minden egyes tisztviselője amellett van, hogy megújulhasson a magyar vasút, és az, amit a felszólalásában többes számmal jelölt meg, valóban többes szám is legyen.
(14.40)
Hiszen 2002-ben a mi kormányunk javasolta, hogy a fejlesztési kölcsönök egy jelentős részétől mentesítsük a jövőbeli fejleszthetőség érdekében a MÁV Rt.-t.
Arról szeretnék megnyugtató üzenetet mondani, hogy nemcsak hogy folytatódik a MÁV Rt. megújulása, hanem részben új alapokon újrakezdődik, mert hiszen a két legfontosabb fejlesztési célt, nevezetesen a megyei városok közötti összeköttetés javítását az intercityjáratok gyakoriságának növelésével, a menetrend változtatásával, új járművek beszerzésével a kormány is támogatandónak tartja. Ugyanígy támogatandónak tartja az elővárosi közlekedés megújítását a járműpark megújításával, és ehhez 30 új villamos motorvonat beszerzésével értett egyet a kormány. Ennek a különböző pénzügyi eszközökkel történő megteremtéséhez a kormány támogatást nyújt, hiszen a vasút számára ugyanúgy rendelkezésre bocsátja a kezességvállalás intézményét, ahogyan korábban.
Szeretném azt is elmondani, hogy természetesen nem kívánja a kormány elvenni a következő négy évben sem a parlament hatáskörét, ezért az az ön által idézett 60 milliárd forint nem négy évre vonatkozik, hanem éppen a következő évre, amikor a fejlesztéshez pénzeszközöket bocsát rendelkezésre.
Szeretném bejelenteni természetesen azt is, hogy a pályavasút rehabilitációs munkálatait is támogatja a kormány, amikor az ISPA és a kohéziós alapok felhasználásával és a költségvetés társfinanszírozásával épülnek meg ezek a vonalak, és folytatjuk a fővonalak átépítését is. Nyilván az is fontos cél, hogy a kormány egyetért azzal, hogy egyetlen mellékvonal se kerüljön megszüntetésre, ezeket a mellékvonalakat tartsa fenn a MÁV, következésképpen azok a vészharangok, amiket ön kongat, természetesen elég hamisan szólnak.
Az a cél azonban, aminek keretén belül a termelékenységet kívánja javítani a MÁV, és részben kiszervezéssel, részben átszervezéssel követi a szlovák vagy a román vasutat, amennyiben ugyanannyi munkavállalóval próbálja meg fenntartani, a vasutasok részben hősies, részben odaadó munkájával a szolgáltatást, természetesen azt is jelenti, hogy a maximális szociális gondoskodás mellett a vasutasok maradnak, de a vízfej és az irodisták száma természetesen csökken, illetőleg visszamegy. Természetesen a MÁV átalakítása is folytatódik, hiszen létrejöttek a pályavasút és az ettől elkülönülő szervezeti egységek, az árufuvarozás és a személyszállítás érdekében.
Összességében azt szeretném mondani, hogy nem öncélú a kormány és az adófizetők pénzének a felhasználása, nem azért, mert ilyen tanulmány született, hanem azért, mert jobb minőségű szolgáltatást szeretnénk az utazóközönségnek a rendelkezésére bocsátani.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem