DR. HORVÁTH BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH BALÁZS
DR. HORVÁTH BALÁZS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem osztva, szorozva az előttem felszólalók döntő többségének álláspontját, egy egészen különös, számomra megdöbbentő anomáliára hívnám föl az önök figyelmét. Hónapok óta vagy évek óta tárgyalunk a közigazgatás reformjáról, arról, hogy a Magyar Szocialista Párt a Szabad Demokraták Szövetségével együtt olcsó, jól működő államot, kormányzást ígért.
(20.30)
Ehelyett most mi történik? A törvényjavaslat 13-16. §-a - ha jól emlékszem - létrehoz egy új dekoncentrált szervezetet, számomra ismeretlen körülmények között és módon valakihez és valaki alá rendeli, és ahhoz képest, hogy pár héttel ezelőtt a belügyminiszter asszonnyal - aki, sajnálom, hogy nem hallja ezt a beszélgetést - négypárti egyeztetésen azon vitatkoztunk, beszélgettünk jó szándékkal és jó akarattal, hogy összébb kell húznia magát a bürokráciának, mert olcsó kormányzást akarunk és szeretnénk, ahhoz képest most egy nagy létszámmal és költségesen működő dekoncentrált szervezetet hoznak létre. Ehhez mi nem tudjuk a támogatásunkat adni.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem