NÉMETH ERIKA
NÉMETH ERIKA
NÉMETH ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az esélyegyenlőségi albizottság ülésén e törvény létrejöttének előzményeit és a benyújtást megelőző párbeszéd jellemzőit tárgyaló napirend keretében arról faggattam az előterjesztő képviselőit, hogy milyen előzmények után került benyújtásra ez a törvény.
Tudjuk, hogy többéves előkészítő munka áll a törvény benyújtása előtt, és akkor azt mondtam, hogy történelmet írunk. Igen, képviselőtársaim, történelmet írunk, mégpedig azért, mert az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény benyújtásával mérföldkőhöz érkezett a magyar jogalkotás. Meggyőződésem, hogy a társadalmaknak csak egy bizonyos magasabb fejlettségi fokán jelenik meg az esélyegyenlőség hangsúlyos kérdésként.
Nos, én boldog vagyok, hogy Magyarország eljutott erre a fejlettségi fokra. Reményeim szerint most elkezdődik valami, valami olyasmi, amely a közbeszédet, a mindennapi viselkedést, a gondolkodást megváltoztatja. Lehet, sokan naivnak gondolnak, most mégis szüntelenül és szentül meg vagyok győződve arról, hogy ha nem is egy csapásra, de fokozatosan sikk lesz egyenlő mércével mérni, egyenlő módon bánni egymással, és szalonképtelen lesz a hátrányos megkülönböztetés minden formája. Ezt először a fejekben kell elérnünk, mert ez a törvény egy olyan törvény, amely így vagy úgy mindannyiunkat érint, csak lehet, hogy sokan még nem vettük észre. Ha mást nem is emelek ki a törvény 8. §-ából, de ugye, mindenkinek van életkora, neme, családi állapota, társadalmi származása vagy vagyoni helyzete, ami miatt e törvény életbe lépését követően nem részesülhet hátrányos megkülönböztetésben.
Vannak rétegek, amelyeknek különösen fontos e törvény létezése. Ezek azok a rétegek, amelyek többszörösen hátrányt szenvednek, s a velük való egyenlő bánásmódra különösen rá kellene irányítani a többség figyelmét. Ilyenek például a romák, ilyenek a valamilyen fogyatékkal élők. Én azonban most csak egy réteget szeretnék említeni, a társadalomban élőknek egy olyan csoportját szeretném kiemelni, akik tulajdonképpen nem a kisebbséget jelentik, legalábbis a számarányukat tekintve, hanem a többséget, és ez a többségben lévő kisebbség - gondolom, itt a teremben mindenki tudja: - a nők. Azért a nőkről szeretnék beszélni, mert én is negyvenöt év feletti vagyok, és azt gondolom, ma Magyarországon egy negyvenöt év feletti nőnek különösen sok hátrányban lehet része. Nem mondom, hogy van, de lehet.
Miért? Több okból. Hogy miért fontos nekünk, nőknek ez a törvény, nos, erről szeretnék önöknek beszélni.
Fontos nekünk ez a törvény azért, hogy gyermekeink már e törvény szellemében éljék életüket, hogy sem tanulmányaik során, sem munkaerőként, a munkaerőpiac szereplőjeként ne fogadjanak el semmilyen megkülönböztetést, ne fogadjanak el semmilyen hátrányt sem munkavállalóként, sem vezetőként, nemük, világnézetük, életkoruk, esetleg társadalmi származásuk miatt.
Fontos nekünk ez a törvény azért, hogy idős szüleinket ne érje hátrányos megkülönböztetés vagyoni helyzetük, egészségi állapotuk, ne adj' isten, a fogyatékosságuk vagy amiatt, mert vidéken, kistelepülésen élnek. Ugye, ebből is látható, hogy az esélyegyenlőség vagy az esélytelenség - nézhetjük másik oldalról is - milyen sokféle, milyen sokrétű, és igenis, valamennyiünket érint.
Továbbá fontos nekünk, negyvenöt év felettieknek ez a törvény azért is - és hangsúlyozom, mindenkinek fontos -, mert negyvenöt év felett indokolatlanul nagy teret nyert mellőzöttségünk a munkaerőpiacon, pedig mi ugyanúgy teljesítőképességünk csúcsán vagyunk, mint hasonló korú férfitársaink. A hátrányunk pedig néha halmozott, mert a munka, a család ellátása mellett a továbbképzésre is időt kell szakítanunk, hogy munkaerő-piaci pozíciónkat megtartsuk, mindezt úgy, hogy senki ne érezzen körülöttünk hátrányt. Ennyit tehát a nők esélyegyenlőségéről, csak úgy gondolatébresztőnek. Sokat lehetne erről még beszélni; hogy mást ne említsek, a bérezésben lévő különbségek nem éppen az egyenlő bánásmódról árulkodnak.
Tessenek megnézni a mai Metró újságot, itt, a szavazás alatt, gondolom, sokuk kezébe került: itt is arról van szó, hogy Magyarországon a nők bére 20 százalékkal alatta marad az ugyanolyan végzettségű, képzettségű, beosztású férfi társaikénál.
Szóval én már csak abban a reményben, hogy a nőkkel hamarosan megkülönböztetés nélkül bánik társadalmunk, e törvény elfogadását messzemenőleg támogatom.
Nagy erénye e törvénynek, hogy egységes elvek mentén szabályozza az antidiszkriminációs joganyagot, egységes fogalomrendszerrel dolgozik, és módosítja ennek szellemében a többi olyan törvényt, amely már tartalmazott tiltó szabályokat. Huszonkilenc törvényt módosít e törvény, ha elfogadja a tisztelt Ház.
Erénye a törvénynek, hogy a kötelezetti oldalon kiterjed a közszférára, valamint a nyilvános magánjogi viszonyokra, és a jövőben is tiszteletben tartja az önrendelkezési jog, a személyhez fűződő jogok és a magánszféra sérthetetlenségét. Továbbá erénye e törvénynek, hogy általános fogalommeghatározásokat ad a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatban, így rögzíti a hátrányos megkülönböztetésre adott utasítás, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, valamint a megtorlás tilalmát. Megkülönbözteti a közvetlen és a közvetett diszkrimináció fogalmát, kezeli az egyes szektorális antidiszkriminációs problémákat. Természetesen az élet azon területeivel foglalkozik csak, ahol a diszkrimináció a leggyakoribb lehet, hiszen nem várható el egy törvénytől, hogy az élet minden apró rezdülését kodifikálja. Ilyen természetesen a munka világa, az oktatás, az egészségügy, illetve az áruk forgalmazásának, a szolgáltatások nyújtásának gyakorlata.
Nagyon fontos szabály ebben a törvényben - és az uniós gyakorlatot követi - a bizonyítási teher megfordulása. A megkülönböztetés tényét, megtörténtét annak kell tudnia majd cáfolni, aki elkövette, és nem annak bizonyítania, aki elszenvedte.
(19.10)
Erénye a törvénynek, hogy lesz mód közérdekű igényérvényesítésre.
És ami újdonság: a törvény rögzíti az országos esélyegyenlőségi programot, amely módosító indítványunk elfogadása esetén köztársasági esélyegyenlőségi program néven fut majd, amely azokat az intézkedéseket, intézkedéssorozatokat fogja tartalmazni, amelyek elősegítik az esélyegyenlőség érvényre jutását. Másrészt pedig létrehoz egy hatóságot, amely az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítését központi közigazgatási szerv útján biztosítja majd.
Nagyon fontosnak tartom az esélyegyenlőségi tervek bevezetését, egyelőre csak a szélesen vett állami foglalkoztatók esetében, de őszintén remélem - és az általános vita kezdetekor, néhány héttel ezelőtt elmondtam -, hogy már ma is vannak olyan munkáltatók, akik a humánpolitikai terveikben az esélyegyenlőségi szempontokat is szem előtt tartják.
A civil szféra képviselőivel többször volt alkalmam e törvény kapcsán tárgyalni. Nagyon nagy az igény a munkavállalói képviselet oldaláról, hogy az esélyegyenlőségi tervek elkészítésének kötelezettsége a versenyszféra munkáltatóira is terjedjen ki. Az én információim szerint az Országos Érdekegyeztető Tanácson ez a javaslat a munkáltatók oldaláról nem nyert osztatlan sikert, ezért most minden munkáltatóra e törvény elfogadása után nem lesz érvényes az esélyegyenlőségi tervek elkészítésének kötelezettsége. Mégis remélem, hogy a munkáltatók fontosnak tartják majd, hogy alkalmazzák mindennapi gyakorlatukban az egyenlő bánásmód elvét, és esélyegyenlőségi tervek nélkül is e szellemben fognak tevékenykedni.
Azt gondolom, hogy egy olyan törvény áll előttünk, ami valóban mindannyiunkat érinteni fog, és kérem képviselőtársaimat, hogy az általános vitában és majd a részletes vitában is fejtsék ki véleményüket, hiszen egyikünknek sem mindegy, hogy ez a törvény milyen lesz az elfogadása után. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
