GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kezdhetném úgy is, hogy Körömi képviselő úr után szem nem maradt szárazon, csak egy baj van, képviselő úr. Önök folyamatosan és egyfolytában tesznek kísérletet arra, hogy egy szájból egyszerre fújjanak hideget és meleget. Tehát mindig ez van, hogy “támogatom, de…”
De azért a kronológiát tessék csak végiggondolni! Ha bent van az alkotmánymódosítás, akkor keresik a külön megállapodást. Ha bent van a külön országgyűlési határozati javaslat, akkor emeljük be az indoklás szövegét a határozatba, és újra menjünk vissza az alkotmányhoz. Volt Keleti képviselő úrnak alkotmánymódosítása, még napirenden van az igazságügy-miniszter úr kezdeményezése, de már lehet látni, hogy megint a két indítványból tulajdonképpen semmi nem lesz, tehát a kétharmados indítványokat esély sincs, hogy önök megtámogassák. Úgy, ahogy most elmondta, önök nem tesznek mást, képviselő úr, a korábbi sikertelen dolog miatti sérelmeiket megpróbálják most megtorolni a jelenlegi kormányon és azokon a katonákon, akik tényleg felelősséggel akarnak részt venni.
Hadd mondjam azt, egyenesen nevetséges, amit ön mond, hogy biankó! Nem tudom, volt ön katona? El tudja azt képzelni, hogy ha előre lehetne tudni, hogy mondjuk, november 10-én konfliktus lesz a világ valamely pontján, akkor arra lehet készülni? Nem! Az az ország, amelyik csak védelem szempontjából készül fel, az is azért tartja fenn a haderejét, hogy egy esetleges valamikori támadásnál meg tudja védeni magát. Megpróbál, a gyakorlatokon készül arra, hogy meg tudja védeni magát. Most, amikor mi ahhoz hozzájárulunk, hogy a magyar katonák, akik magasan képzettek, és a NATO-parancsnokságokon helyt tudnak állni, ne kerüljenek abba a helyzetbe, hogy a parancsnokság megy, ők meg maradnak - szóval ez tényleg komolytalan!
Úgy érzem, hogy tényleg felül kellene vizsgálni azt az álláspontot, amit önök most képviselnek.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem