HERCZOG EDIT
HERCZOG EDIT
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyfelől kicsit a Körömi Attila képviselőtársam által elmondottakra szeretnék reagálni, másfelől pedig én is tagja voltam annak a delegációnak, amelyben a külügyi bizottság tagjaként részt vehettem a NATO látogatásán. Ezért szeretnék néhány gondolatot elmondani.
Az első nem is gondolat, hanem tény. Tény, hogy Magyarország NATO-tag. NATO-tag, mert népszavazással úgy ítélte meg az ország lakossága, hogy az ország védelme így teremthető meg a legjobban.
Tény, hogy a NATO konszenzusos döntéseket hoz. A prágai csúcstalálkozón hozott döntés Magyarország részvételével meghozott döntés volt.
Tény az is, hogy az a felismerés, amely a prágai csúcshoz elvezetett, nem egy öncélú döntés volt a NATO és a NATO-tagországok részéről, mármint olyan értelemben, hogy nem a bürokrácia valamilyen szórakozása volt, hanem annak a számomra mint egyszerű lakos számára és egyszerű nőként is könnyen felismerhető ténynek a felismerése, miszerint az ország biztonságát, a tagországok biztonságát ma sokkal jobban fenyegeti egy esetleges terrorista támadás - és erre a szeptember 11-e, de ugyanígy a Melnyikov Színházban történt tragédia is példaként fölhozható -, sokkal nagyobb fenyegetettsége van a tagországainknak, mint egy hagyományos fegyverzettel megvívott szomszédos vagy valamelyik távolabbi országtól való megtámadásnak a félelme. Azt hiszem, hogy ebben talán egyetérthetünk. Tehát nem valamilyen öncél, hanem ennek a ténynek a fölismerése, hogy a biztonságunk megkeresése inkább a terrorista mozgalmak irányába kell hogy megvalósuljon, vezette el odáig a tagországokat, hogy konszenzusos döntéssel Prágában egy csúcsértekezleten úgy döntsenek, hogy felállítják ezt a 20 ezer fős, gyorsreagálású erőt.
Ha ebben egyetértünk, tisztelt képviselőtársam, akkor egyet kell abban is értenünk, hogy ha megvizsgáljuk a terrorizmusra talán legjellemzőbb tulajdonságokat, akkor három ilyen tulajdonságot lehet elmondani. Az egyik, hogy amorf, a másik, hogy látens, a harmadik, hogy az intézményrendszere minimális, ezért rettenetesen gyors reagálású. Ennek eredményeként született meg az a döntés, hogy létre kell hozni egy olyan katonai erőt, amely öt napon belül egy kialakult cselekmény ellenében föl tud lépni. Talán ebben nem is vitatkozunk.
Mi abban vitatkozunk itt, tisztelt képviselőtársam, hogy a magyar parlamentnek joga van-e megfosztani attól a tagországok lakóit, hogy ez a gyorsan reagáló haderő öt napon belül valóban el tudjon indulni vállalt katonai feladatának elvégzésére - amire bár ne adódjon soha életünkben példa -, illetve arról döntünk, hogy Magyarország ebben részt kíván-e venni, vagy nem kíván részt venni, hiszen vannak más tagországok, amelyek ezt meg fogják nélkülünk is tenni. De akkor majd el kell azon gondolkodni, hogy Magyarországnak a politikai és a katonai jellegű kötelezettségvállalásaiban van-e valamilyen összhang. Én ezen a politikai kötelezettségvállaláson a szavaink és tetteink között lévő összhangot értem, és körülbelül úgy tudnám leírni e tekintetben a Fidesz és a szocialisták közti különbséget, mint amekkora különbség a krokodil és az elefánt között van, tisztelt képviselőtársam; a krokodilnak hatalmas nagy szája van, rettenetesen jól tud kritizálni mindenki mást, de ugyanakkor nincsen füle, nem fejlődött ki a genetikai fejlődés során, egyáltalán nincsen füle, hogy meghallja, hogy mások miket mondanak neki.
Amit ön elmondott annak kapcsán, hogy a NATO-kötelékben szolgálatot teljesítő katonák nem mozdíthatók meg parlamenti hozzájárulás nélkül, arról nekem az a véleményem, de ez a gyorsreagálású erőkre is igaz - és egy nagyon egyszerű példát hozok föl, három gyermek édesanyjaként -, hogy ez olyan, mint amikor elengedem a gyermekemet ugyan osztálykirándulásra három napra, de minden egyes akciója, minden egyes reggelije előtt haza kell jönnie, hogy megkérdezze, azt a reggelit megeheti-e vagy azt a várost megnézheti-e. Azt hiszem, könnyen belátható, hogy ha mi elfogadtuk azt, hogy NATO-kötelékben elengedünk magyar katonát, akkor neki ott a munkaszerződésében vállalt kötelezettségét el kell tudni végezni.
A reagáló erők esetében úgy gondolom, hogy aki kimarad, az lemarad. Ez a gyorsreagálású erő, az a 20 ezer fő a világ legfejlettebb hadserege lesz. Ebben, azt hiszem, nemzeti büszkeség lesz esetlegesen részt venni. Mondom ezt akkor is, ha én egyébként nem vagyok egy nagyon militáns parlamenti képviselő, és sokkal inkább hiszek a békés megoldásokban.
Engedjék meg, hogy elmondjam, hogy a külügyi bizottság tagjaként részt vettem három héttel ezelőtt a NATO-látogatáson. Hadd mondjam el, hogy nagyon jó érzés volt magyarnak lenni, hallani a NATO négy főtitkárhelyettesétől, hogy a magyar diplomácia és személyesen nagykövetünk milyen magas színvonalon látja el a munkáját. Ugyanilyen jó volt hallgatni Johnston tábornoktól, a NATO főparancsnokától, hogy a Magyar Honvédség kint állomásozó katonái és tisztjei milyen magas színvonalon végzik el a munkájukat. Ugyanakkor nagyon rossz volt parlamenti képviselőként ott járni, és találkozni a szavaink és tetteink közti különbséggel. Úgy gondolom, ezen változtatni kell.
Ennél azonban sokkal, de sokkal rosszabb volt parlamenti képviselőként ott járni, és szembenézni a kint szolgálókkal, akik joggal úgy élik meg, hogy mi itt játékot űzünk az ő életükkel, a hivatásukkal. Ezért befejezésül hadd mondjak el önöknek valamit a kanadai parlamenti látogatásomból, amely idén nyáron volt. A kanadai parlament épületében van egy kápolna, ahol a háború óta rendőri vagy katonai szolgálatban elesettek neve címtől és rangtól függetlenül föl van sorolva. Amikor mi arról döntünk felelősen, hogy részt vehetnek-e a magyar katonák a bizony kockázatot jelentő küldetésben vagy szolgálatban, akkor erről mindenképpen beszélnünk kell. Mert nekem a legrosszabb az volt, amikor a kint lévő katonák azt mondták, hogy nem az a kérdés, hogy ők el akarnak-e menni vagy sem, hiszen ők vállalták, katonaként vállalták a feladatukat, hanem a nagy kérdés az lesz, hogy ha egyszer, ne adj' Isten, valamelyikkel bármi történik, akkor parlamenti vitákban fogjuk-e a megemlékezésünket megtenni, vagy hősként fogjuk őket tisztelni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném önöket meggyőzni, hogy a magyar katonák, akikről mi döntünk, a mi biztonságunk, a mi gyermekeink biztonsága érdekében vállalják azt a nemes feladatot, amit vállalnak. Hogy ezt el is tudják látni, ehhez kell a mi döntésünket megadni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
