MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Körömi Attila tisztelt képviselőtársamnak szeretnék néhány gondolatot elmondani, reagálva az észrevételére. A NATO Észak-atlanti Tanácsának az egyhangú döntése kell ahhoz, hogy magát az egész egységet bevessék. Tehát itt megvan a garanciális elem.
A másik: rendkívül fontos a gyorsaság. Gondoljuk meg, most nagyon sok erdőtűz volt a világon. Egy erdőtüzet az első nap ötven tűzoltó el tudja oltani, sőt, az első órában három ember el tudja oltani, utána pedig egy fél ország katonai ereje és tűzoltóereje kevés hozzá. Tehát rendkívül fontos a gyorsaság - ahogyan Edit mondta - ezekben az amorf támadásokban és megnyilvánulásokban.
A másik, amit szeretnék mondani: egy kicsit különböző a két határozati javaslat minősége. A második esetében tulajdonképpen magasan kvalifikált katonai szakemberek szakemberi együttműködéséről van szó.
Vajon miért nem kapjuk fel a fejünket, ha az Egészségügyi Világszervezetbe delegálunk, az OECD-be delegálunk, vagy bármely más világszervezetbe delegálunk szakértőket, és azokat, mondjuk, Kongóba elküldik, ahol adott esetben halálos betegséget kap? Teljesen természetesnek tartjuk, ha kiküldtük az Egészségügyi Világszervezetbe meghatározott mandátummal, akkor az Egészségügyi Világszervezet keretében elmegy oda.
Kétségtelen, a katonai jelleg mindenképp figyelembe veendő, de itt nem lehet arról beszélni, hogy az alkotmányos garanciákban bármiféle gyengülés lenne, hiszen azért a méret és a mennyiség ebben az esetben küszöbértéket jelent. Továbbá mondom, ott van a garanciális elem: a NATO valamennyi vezető szervében ott vagyunk, és a NATO-ban még működik a konszenzuselv, ez hihetetlen és nagy dolog, de működik, és általában ezek az akciók mind konszenzussal történnek.
Másrészt egyetértenék és benne volnék abban, hogy az összes alkotmányos kérdést generálisan, együtt rendezzük, lépcsőzzük be, és világosan áttekinthető alkotmányos fogalmazást hozzunk létre. De úgy gondolom, ez bizonyos időt vesz igénybe, bár mindnyájunkban kezd megérni ennek az igénye. De most, pillanatnyilag gyorsan kellene ezt elintézni.
Itt van előkészítve két határozati javaslat, tisztelettel kérem, hogy fontolják meg ennek az elfogadását. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem