ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a postáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/5681. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/5681/36. számon kapták kézhez.
Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy a részletes vita a módosító javaslatok számára figyelemmel két szakaszból álljon. Az első szakaszban vitassa meg az Országgyűlés a normaszöveghez érkezett indítványokat az ajánlás 2-31. pontjai alapján, a második szakaszban pedig a címhez érkezett módosító javaslatot az 1. pont szerint.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Úgy látom, hogy egyhangú. Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványomat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket arra, hogy a Házszabály 105. § (3) bekezdése értelmében a részletes vitában kizárólag a módosító javaslathoz vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni, ezért kérem a képviselőtársaimat, hogy felszólalásuk kezdetén jelezzék, hogy a bizottsági ajánlás mely pontjához kívánnak hozzászólni.
Megnyitom a részletes vita első szakaszát a 2-31. ajánlási pontok szerint. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ötperces időtartamban. (Jelzésre:) Úgy látom, hogy igen. Megadom a szót Kékkői Zoltán képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, öné a szó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem