DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Képviselőtársaim! A higgadtság nem ellentétes a tiszta beszéddel, az őszinte beszéddel. Tehát ha ön azt kéri rajtam számon, hogy miért fogalmaztam határozottan, és nem olyan udvariaskodóan, amikor elmondtam, hogy kik milyen udvariasan fogalmaztak, nem baj az szerintem, ha egy törvényjavaslat hibáira rámutatunk. Sajnos, ez a törvényjavaslat komoly hibákban szenved.
Politikai szándék vezetett volna bennünket, vagy engem politikai szándék vezetne, hogy ezt a törvényjavaslatot bírálom? Ugyan már! Ezt a javaslatot, ezt az ötletet - ötletet? - mi vetettük föl. A szocialistákat vezette politikai szándék, hogy egy új javaslatot nyújtottak be. Göndör István el is mondta őszintén: nem akarták, hogy Gyurcsány Ferencről szóljon ez a törvény, el is mondta. Nem használta Gyurcsány Ferenc nevét; azt mondta, nem akarták, hogy egy emberről szóljon a törvény. Mi azt mondtuk, hogy ez a törvény lesz a lex Gyurcsány, merthogy az ő vagyongyarapodása esetén merült fel, hogy jé, neki nem is nyilvános a vagyonnyilatkozata. Göndör István megmondta, azt hiszem, hogy ez egy tiszta beszéd volt, még ha kicsit másként is fogalmazott, mint ahogy én szoktam.
Ha felvetődött volna az előző ciklusban ez, ha bármelyikük felvetette volna - önök is itt voltak ebben a parlamentben -, szerintem morálisan nem tagadhatta volna meg egyik nem képviselő miniszter sem azt, hogy az ő vagyonnyilatkozata nyilvánosságra kerüljön. De azért emlékeztetem önöket, mert mondom, nem hiszem, hogy mindenki egyformán elmélyült ebben a témában, hogy csak 2001 táján döntött úgy az Országgyűlés, hogy onnantól kezdve évente vagyonnyilatkozatot tesz, mert egyébként csak '98-ban, a ciklus elején és a ciklus végén tettek volna vagyonnyilatkozatot az országgyűlési képviselők. Tehát 2001-től merült fel, úgyhogy amikor itt ezek a törvényjavaslatok megszülettek, akkor önök is nyugodtan tehettek volna olyan javaslatot - és sajnálom, hogy mi magunk sem jutottunk arra a következtetésre, hogy ez ellentmondásokat fog szülni -, hogy ha már itt tartunk, akkor miért ne lehetne megalkotni ezt a törvényt; csak sajnos nem olyan módon, ahogyan Göndör képviselő úrék azt elképzelték. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem