DR. SZANYI TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyébként tényleg én is eredendően más érdeklődéssel is bírtam, mintsem csupán ez a napirendi pont, de engem ez a napirendi pont is nagyon-nagyon érdekel.
Farkas Imre képviselőtársam mentén szeretnék még egy-két mondatot mondani, vagy inkább ott folytatnám, ahol ő abbahagyta. Egy parlamentnek nem áll jól, ha ötletel. Ez komolyabb munka, mintsem az, hogy nekem van egy ötletem, nekem meg egy még jobb, nekem meg aztán egy annál is jobb ötletem van.
Itt utalnék vissza Répássy kollégának a felvetésére, hogy valamiféle politikai nyomással bírjuk rá az érintett, nem képviselő minisztereket vagy államtitkárokat, hogy ők jószolgálati alapon hozzák nyilvánosságra a vagyonnyilatkozatukat s a többi. Répássy úr, ez úgy kezdődik, hogy az ember példát mutat. Szeretném azt a pillanatot megélni, amikor az előző kormány miniszterei és államtitkárai fölajánlják nagylelkűen, politikailag, hogy éves ütemezésben, amikor ők hivatalban voltak, nyilvánosságra hozzák, hogy miképpen alakult a vagyoni helyzetük. Higgye el, a példa ragadós lehet!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem