FARKAS IMRE

Teljes szövegű keresés

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a következő napirendi pontra várok, de azért azt már én sem tudom szó nélkül hagyni, hogy Répássy képviselőtársam az előző napirendi pontnál nagyon korrektül felhívta a figyelmet arra, hogy higgadtan szóljunk hozzá, mert az viszi a vitát előre, erre föl meghallgattuk az előbbi hozzászólását, ami egyáltalán nem ilyen természetű volt; gyakorlatilag lepocskondiázta az előterjesztést. Megmondom őszintén, engem nem hagy nyugodni az, hogy valószínűleg ezt azért tette, mert nekik is van egy ilyen előterjesztésük, és most az Országgyűlés nem annak a tárgyalását kezdte el, hanem más képviselőtársaink indítványára indult el ez a javaslat. Az is elősegítené az értelmes vitát, ha önkritikusak lennénk ilyen tekintetben, és erre az ön figyelmét is felhívom. Ez bizonyára nagyon segítene rajtunk ebben a kérdésben. Tehát nem értek egyet azzal a megközelítéssel, amit ön itt elmondott.
Azzal meg megint nem tudok egyetérteni, hogy itt elmondja, hogy milyen problémák vannak ennél a kormánynál, milyen feszültségek keletkezhetnek a különböző miniszterek között annak függvényében, hogy valakik országgyűlési képviselők, és kötelesek nyilatkozatot tenni, vagy pedig valakik nem kötelesek. Érdekes módon nem hallottam öntől, hogy az előző kormány is ezzel a hatalmas feszültséggel bajlódott volna. Pedig egészen biztos - ön is átgondolhatta -, hogy az előző kormányra is jellemző volt ez a példa; ott is voltak olyan miniszterek, akik országgyűlési képviselők voltak, és olyanok is, akik nem. Tehát most ezt a feszültséget ne élezzük ki, ne mondjuk, hogy ez valami tomboló.
Egyértelműen önök egy adott személyre gondolnak, és a saját feszültségüket vetítik előre. Úgy gondolom, ha ez a törvény meg fog születni, az segíteni fog a mostani problémán, és várhatóan a következő időszakban is, de ezt ne vezessük vissza az előző kormányra, hiszen ott is lehet mit keresni. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem