GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért kértem rendes hozzászólásra lehetőséget, hátha nem tudom befejezni két percen belül.
Répássy képviselő úrnak annyit hadd mondjak, hogy amit elmondott, és kérem, hogy gondolja végig, abban is vannak ellentmondások, mert ha mi összefogtuk volna - és tényleg megvizsgáltuk, ahogy elmondtam az expozémban is, hogy több törvényt kellene módosítani -, mi azért nem ezt választottuk, mert akkor érhetett volna bennünket az a vád, mint ami sokszor előjött már a Ház falai között, hogy salátatörvény.
Nem akartunk belepiszkálni sok törvénybe, hanem azt gondoltuk, hogy egy egységes rendszer legyen, figyelemmel arra, amit itt minden hozzászóló elmondott, hogy magát a vagyonnyilatkozat-tételt szabályozzák. Tehát itt már csak arról kell döntenünk vagy kellene döntenünk közösen, hogy a nyilvánosságra hozatalt mondjuk ki. Tehát a tartalmi kérdésbe nem akartunk belenyúlni, vagyis nem akartuk megváltoztatni sem a köztisztviselőkre vonatkozó, sem az országgyűlési képviselőkre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettséget.
A befejező gondolatom, amit szintén hangsúlyoztam: amivel mi nem értünk egyet, és amiért ezt kezdeményeztük, mert az nem jó, ha egy emberről akarunk törvényt alkotni. Miközben a képviselő úr is a jogállamiságról és a jogbiztonságról beszél, ugyanakkor azt mondja, hogy a kormány tagjai, függetlenül attól, hogy van erre vonatkozó jogszabály vagy nincs, ők azért tegyék ezt meg. Szóval ez az, amit mi visszautasítunk, ez az a Fidesz stílusú egyéni jogértelmezés, amikor azt mondják, hogy most ilyen helyzet van, és ez a véleményem, és mindegy, hogy van jogszabály vagy nincs, tegyék meg; ha meg én vagyok a többség, akkor majd én megmondom, hogy mit lehet és mit nem.
Tehát azt gondolom, amiben egyet kellene értenünk, és ezt szeretném nagyon erősen hangsúlyozni: nem lehet kétféle erkölcsi mércével mérni.
(17.50)
Értsünk egyet abban, hogy igenis a közszereplők, és mondjuk ki, hogy a közszereplők mely köre. Én azzal szimpatizálok, amit mondott, hogy ebbe nyilván még az APEH-elnök is beleérthető, és erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy biztos, hogy mi sem gondoltunk mindenkire, de a Ház kollektív bölcsességében bízva valószínű, hogy ez még kiegészíthető és elfogadható lesz nemcsak a patkó jobb oldalán, hanem a bal oldalán ülő képviselők számára is.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem