KÖRÖMI ATTILA

Teljes szövegű keresés

KÖRÖMI ATTILA
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Fontos pontjához érkezett a vita. Szeretném megerősíteni azt, amit Répássy képviselő úr az imént és azt megelőzően kifejtett. Nagyon fontos ebben a vitában az ügy történéseinek ismerete. 2001-ben született meg ez a jogszabály. 2002 januárjában 23 millió románnal birkózott az ország és ez a parlament. Göndör képviselő úrnak azt meg kellene fontolni, hogy ne forgassa ki Répássy képviselő úr szavait.
(18.00)
Ugyanis ő világosan elmondta: igen, ez egy olyan bonyolult szabályozási kérdés, hogy vagy elfeledkezett róla a parlament - ön is itt ült a parlamentben -, vagy nem jött elő ez a probléma, nem volt ilyen feszültség. Éppen ezért kerülgethetjük ezt a témát mi is, önök is, teljesen világos: a kormányban feszültség van. Az ellenzéknek sem jó, ha a kormányban egy konkrét ügy miatt feszültség van, emiatt az ország kormányzása is sérülhet, komolyan sérülhet. És ez a jogszabály, amelyet Répássy képviselő úrék előterjesztettek - vagy teljesen kicserélve arra, amit a két szocialista párti képviselő előterjesztett -, bizony ezt orvosolhatja.
Az nem érv, Szanyi képviselő úr, hogy ilyen jellegű probléma nem volt, ilyen jellegű feszültség nem volt. Ez önökben sem, bennünk sem merült fel. Most van ilyen feszültség, van ilyen probléma, a kérdés megoldatlan. Kovács pártelnök úr megteszi a vagyonbevallást, Gyurcsány Ferenc nem hozza nyilvánosságra a vagyonbevallását, tehát ha eddig nem volt ilyen, akkor most nem kell szabályozni. Az első hozzászólásában mintha mást mondott volna.
Ha odafigyeltünk Gusztos képviselő úr szavaira, de leginkább az igazságügyi tárca államtitkárának a szavaira, nyilvánvalóan kormánypárti képviselői minőségükben rendkívül udvariasan és visszafogottan, de talán keményebb kritikát mondott főként az államtitkár úr erről az előterjesztésről, mint azt tette ellenzéki szóhasználattal Répássy képviselő úr. Tehát mindenképpen gondolják vissza, mit mondott erről Hankó Faragó Miklós a válaszában.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem