ERDÉSZ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

ERDÉSZ ZOLTÁN
ERDÉSZ ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A 22., 24., 25. számú módosítók mellett szeretnék érvelni.
Tisztelt Ház! Az Európai Unió a távközlési szabályozásban fontos szerepet szán a nemzeti szabályozó hatóságnak. A hatóságok feladata többek között, hogy szabályozzák a piacra való belépés feltételeit, határozzák meg és kényszerítsék ki a szolgáltatókra vonatkozó kötelezettségeket, valamint lássanak el közvetítői szerepet a piaci szereplők közötti üzleti nézeteltérések megoldásában. Az előttünk fekvő törvényjavaslat ennek megfelelően az elektronikus hírközlés szabályozó szerveként létrehozza a nemzeti hírközlési hatóságot, és meghatározza annak feladatait. A hatóságot a kormány felügyeli, és két szervezeti egysége van: a nemzeti hírközlési hatóság tanácsa, illetve a nemzeti hírközlési hatóság hivatala. A tanács hét tagból áll, és hatáskörébe gyakorlatilag a piaci szabályozással kapcsolatos tartalmi kérdések kezelése tartozik.
Az új, európai uniós irányelvek a nemzeti szabályozó hatóságok döntései közötti konzisztencia megteremtése érdekében pontosan meghatározzák azt a folyamatot, amelyet a hivatalnak követnie kell a piacelemzés és a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók kijelölése során. E két alapintézmény teszi lehetővé, hogy az adott részpiacon a szolgáltatók jogai és kötelmei megteremtsék a valódi versenyhelyzeteket, és ha kell, azokat aszimmetrikus eszközökkel a tanács döntései biztosítsák.
A hatóság fontos feladatai közül most kettőt emelnék ki. Az egyik, ha nem a legfontosabb az, hogy lehetővé tudja tenni, hogy az inkumbens szolgáltató hálózataihoz való hozzáférést biztosítson más szolgáltatók számára. Az európai szabályozás egyik kulcseleme, hogy a szolgáltatás alapú verseny jegyében lehetővé teszi a piaci szereplőknek mind a vezetékes, mind a mobildomináns szolgáltatók hálózataihoz való hozzáférést.
A tervezet lehetőséget biztosít a tanácsnak arra, hogy abban az esetben, ha a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók által benyújtott, majd módosított referenciaajánlat-tervezetet nem tartja megfelelőnek, akár maga határozza meg a kötelező érvényű referenciaajánlat tartalmát.
A hatóság másik fontos jogköre, hogy meghatározza az elektronikus hírközlési piacokat, és definiálja a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókat. Az eddigi négy távközlési piacon belüli részpiacokat felváltja egy 18 részpiacot tartalmazó piacdefiníció. A tervezet elfogadása esetén lehetővé teszi a hivatal számára, hogy adott esetben további részpiacokat határozzanak meg. Ezt követően beazonosítja a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókat, és megfelelő és arányos kötelezettségeket ír elő számukra.
A hírközlési piacok elemzése során a versenytörvény előírásait kell követni, ezért alkalmazni kell olyan gazdasági alapelveket, mint a kereslet és kínálat helyettesíthetősége, valamint a jelentős piaci erő és piaci részesedések közötti összefüggés. A versenytörvény előírásaira való tekintettel az eddigi 25 százalékos határt felváltja egy 40-50 százalékos határ. A jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és tevékenységük szabályozása azért szükséges, hogy ezek a szolgáltatók ne élhessenek vissza piaci erejükkel.
A törvényjavaslat - ellentétben a szakminiszter sajtónyilatkozataival és értelmezésével - nem terjeszkedik túl a piacdefiníciókon és az adott részpiacokon jelen lévő szolgáltatókra rótt feladatok azonosításán. Nem jelöli ki egyértelműen az EU-s irányelvekben meghatározott 18 részpiac alkalmazását, nem ad iránymutatást a tanácsnak arra vonatkozóan, hogy a piacelemzést és a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók kijelölését milyen alapelvek és milyen prioritások figyelembevételével tegye meg. Nem ad eligazítást arra vonatkozóan sem, hogy a magyarországi piaci viszonyokat milyen elvek alapján és mekkora mértékig kell figyelembe venni.
Ez a kérdéskör, a nemzeti jellegzetességek figyelembevétele szinte teljesen kimaradt a törvény előkészítésekor. Ez már csak azért is rendkívül fontos, mert az EU irányelvei csak keretirányelvek, nem kívánják kezelni az egyes tagországok piacain meglévő különbségeket. Ennek hiánya a tervezetben azért is kritikus, mert a tanács határozataival szemben fellebbezésnek helye nincs, azok végrehajthatók, és azokat csak polgári peres eljárásban lehet megtámadni. Ezek után, tisztelt képviselőtársaim, nem túlzás azt állítani, hogy az elektronikus hírközlési törvény jogosítványaiban, kompetenciájában egy olyan testületet hoz létre, amely az éves árbevételt tekintve az 1200 milliárd forintos infokommunikációs szektor minden vitás kérdésében gyakorlatilag egyedülálló, kizárólagos jogkört élvez.
Éppen ezért a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja módosító indítványainak legfőbb célja az volt, hogy az eddiginél jóval szigorúbb szakmai, etikai szempontokat érvényesítsünk a tanács, illetve a választottbíróság tagjainak kiválasztásakor és munkájuk megítélésekor. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ennek megfelelően a tanács eljárásának alkalmazott módszertana, a döntések szakmai megalapozottsága ne legyen megkérdőjelezhető, és azok élvezzék a legnagyobb nyilvánosságot (Az elnök ismét csenget.) annak érdekében, hogy a vitás kérdésekben se az elfogultság, se a szakmai felkészültség hiányának vádja ne érhesse a tanács tagjait.
Egyetlen mondat, elnök úr, és befejezem. A tanács tagjaira igen komoly nyomás nehezedik majd a szolgáltatók részéről, ezt a nyomást a politika nem növelheti tovább, és erre csak akkor van igazi esély, ha a jelöltek nem politikai alapon, hanem szakmai hozzáértésük alapján választódtak ki. Erre buzdítanám az ágazati minisztert, és őszintén bízom abban (Az elnök csenget.), hogy sikerül erre alkalmas jelölteket találnia.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem