MOLNÁR GYULA

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR GYULA
MOLNÁR GYULA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Itt lassan a boldog konszenzus hangulata, légköre fogja ellepni a termet, nem is akarnék ezen most gyökeresen változtatni. Úgy tűnik, hogy van egy olyan területe a parlamenti törvényhozásnak, ahol a patkó két oldala sajátosan és másképp értelmezhető. Tehát itt jól láthatóan komoly és nívós szakmai kérdéseket próbálunk meg vitatni.
Magam is egyetértek azokkal a dilemmákkal, amelyeket akár Horváth képviselőtársam, akár Pettkó képviselőtársam megfogalmazott, végül is azt világosan kell látni, hogy hihetetlenül gyors technológiai verseny van, nagyon sok fix költségük van ezeknek a szolgáltatóknak, és a fix költségekhez képest levő hozzátéttel kell nagyon csínján bánnunk. Egyre rövidül az az idő, amíg a megtérülés megjelenhet számukra. Csak tessék visszaemlékezni, az előző Eht.-vitában fel is mutattuk azt a levelet, amit '88-ban kapott valaki az akkori Matávtól, amelyben tájékoztatják őt, hogy a következő 15 esztendőben az ő területén fejlesztés nem várható, s tekintettel arra, hogy ő a 78. a sorban, ezért 2003 környékén tudják a telefonigényét kielégíteni. Ma 2003. van, és ott tartunk, hogy aki vezetékes telefont igényel, annak mindjárt hozzá is teszik, hogy akár két vonalpárt is kaphat azonnal, vagy próbáljon meg egyéb más szolgáltatást igénybe venni.
Tehát hihetetlenül felgyorsult a technológiai verseny, nem tud ma már olyan tempóban megtérülni a beruházás. Erre próbáltam utalni, nem vitatva azt az alapelvet sem, amit ön megfogalmazott, ezt próbáltam meg valamilyen módon árnyalni, hogy ezért a pluszköltségekben legyünk nagyon mértéktartóak és óvatosak, vizsgáljuk az igény oldaláról, tehát onnan, hogy milyen igény van az egyetemes szolgáltatásra, milyen igény van a tanács működésére, és amennyiben nem indokolt, lehet, hogy nem célszerű emelni csak azért, mert a számok barátságosabbak, vagy ezt mutatják.
Ami pedig a netpolgárokat és a “minél jobb” kérdését illeti, azt gondolom, az nagyon fontos dolog, akkor fognak többen használni hírközlési eszközöket, amikor az optimum eltalálódik, hogy a minőség és az ár abban az arányban van, amikor érdemes ezeket használni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem