PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! És engedjék meg a tévénézők, a rádióhallgatók és a teremben ülők, hogy ahogy a vezérszónoklatomban mondtam, azt mondjam, hogy tisztelt netpolgárok. A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként Molnár Gyula képviselőtársam felszólalására szeretnék röviden reagálni.
A Magyar Demokrata Fórum minden módosító javaslatában azt kereste és azt nézte, hogy mi jó a netpolgároknak, hiszen úgy gondoljuk, hogy ami jó a netpolgároknak, akik naponta 6-8 órát ülnek a számítógép előtt, vagy interneteznek, vagy dolgoznak ezen a területen, vagy használják a mobiltelefonjaikat; az jó a cégeknek is.
(10.20)
Hiszen például ha minél többen áttérnek széles sávú internetre, minél többen fognak internetezni, akkor a szolgáltatók minél több emberrel kerülnek kapcsolatba, minél több bevételük lesz, tehát ez a kettő összefüggésben van egymással, és nem hiszem, hogy szembe kellene állítani egymással a fogyasztókat és a cégeket.
Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, mi minden egyes módosító javaslatunkban azt kerestük, hogy mi a jó a polgároknak, mi a jó a felhasználóknak, és úgy gondoljuk, hogy ami jó a felhasználóknak és jó a polgároknak, ugyanaz az elfogadott módosítás jó lesz a cégek számára is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem