SZIJJÁRTÓ PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt mondta, hogy ez az utolsó szakasz, úgyhogy az utolsó lehetőséget megragadom.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A hírközlési piacon a több mint egyévtizedes változások után mára az Európai Unió tagországaiban és Magyarországon is többé-kevésbé liberalizált piacok jöttek létre. Itt a szabályozás valódi célja csak és kizárólag a korábbi monopóliumok lebontása, a valódi verseny feltételeinek megteremtése lehet. Hasonlóan az Európai Unió tagországaihoz, ez Magyarországon is többlépcsős folyamat, amelynek újabb állomása lehet és minden bizonnyal lesz is a jelenleg előttünk fekvő törvény.
Ezzel szorosan összefügg, hogy az Európai Unió 2002-ben új, az eddigi szabályozást jelentős mértékben kibővítő szabályozást fogadott el, amelynek bevezetését 2003. június 25-ei határidővel írta elő. A most tárgyalt törvényjavaslatnak kimondott prioritása az Európai Unió irányelveinek követése és azok alkalmazása a magyarországi piaci szabályozásban.
A törvényjavaslat és az idevonatkozó európai uniós irányelvek elemzése alapján megállapítható, hogy a törvényjavaslat szellemében és előírásaiban döntően követi az európai uniós irányelvek által előírt szabályozást. Néhány szabályozási területen azonban világosan látszik, hogy a törvényjavaslat előírásai ellentétesek az Európai Unió irányelveivel. Erre legjellemzőbb példa pedig a mobiltelefónia alulszabályozottsága lehet. A mobilszolgáltatások az előző évtizedben a magyar és a nemzetközi távközlési piac húzóerejét jelentették. Fejlődésével és a benne rejlő lehetőségekkel ez a piac már messze túlnőtte és meg is haladta a vezetékes hálózatokban rejlő lehetőségeket.
Mint minden új technológiánál, itt is természetes, hogy annak gyors elterjedését a mindenkori szabályozói akarat támogatja. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy mobilszolgáltatások terén ez a gyors fejlődés nemkívánatos kísérőjelenségekkel társult. A vezetékes és mobilszolgáltatók között több évig olyan keresztfinanszírozás érvényesült, amely nemcsak életben tartotta, hanem igazi lendületet is adott a kártyás telefónia tömeges itthoni elterjedésének. Ez a szabályozási környezet teremtett lehetőséget arra, hogy a vezetékesről mobil készülékre történő hívásokon képződött jelentős extraprofitot a mobilszolgáltatók piaci terjeszkedéseikre fordítsák.
A most előttünk fekvő és megtárgyalandó törvénytervezet a törvényalkotó szándéka szerint ezt a keresztfinanszírozást a minimálisra szorítja majd vissza. Azonban úgy tűnik, hogy meg is elégszik mindezzel. Elfeledkezik a valódi versenyt létrehozó eszközök fontosságáról, és adós marad egy fontos elemmel, a virtuális mobilhálózati szolgáltatók és szolgáltatásaik megjelenését lehetővé tevő rendelkezésekkel. Ennek a fontos piaci intézménynek a bevezetésével, kvázi annak kikényszerítésével nemcsak a vezetékes, de a mobilpiacon is megjelenhetnének a hálózattal nem rendelkező, de a kiskereskedelmi tevékenységet hatékonyan és a jelenleginél olcsóbban biztosító szolgáltatók.
A törvényjavaslat legfontosabb és legjelentősebb hiánya tehát az, hogy az európai uniós irányelvekkel ellentétben a virtuális mobilszolgáltatók tevékenységéről egyáltalán nem vagy csak hiányosan rendelkezik, illetve nem ír elő ebben a vonatkozásban kötelmeket a domináns szolgáltatók számára.
Szakmai körökben ismeretes, hogy az összekapcsolási szerződéseik miatt a Versenytanács elmarasztalta a mobilszolgáltatókat. S bár ügyvédeik az elhúzódó jogvitáikban majd sikerrel vehetik fel a versenyt az államigazgatási apparátussal szemben, azonban a tények a Versenytanácsot látszanak igazolni. A szaksajtóban, illetve a pénzügyi elemzők között is nagy feltűnést keltett, hogy a legnagyobb piaci szereplő ez év májusában több mint 250 millió eurónyi nyereséget vitt ki az országból, jelentősen megterhelve az egyébként éppen legrosszabb napjait élő devizapiacot.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezeket figyelembe véve a törvény változatlan formában való elfogadása esetén a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség 2004. május 2-án nyilatkozatban fogja kérni, hogy a brüsszeli bizottság vizsgálja felül az előttünk fekvő elektronikus hírközlési törvény mobilszolgáltatókra vonatkozó rendelkezéseit. Én azonban bízom abban, hogy ezen kérésünk, amelyről itt beszéltünk, pozitív elbírálásban részesül, és ez a siker nem politikai természetű lesz, hanem elsősorban az a sokmillió állampolgári érzi majd (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) áldásos hatását, aki velem együtt sokallja a mobilszámláját.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem