DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bízom benne, hogy szép lassan a Házszabálynak megfelelően visszakanyarodunk a tárgyhoz.
Ezért is szeretném mondani, hogy két nagyon lényeges ponton én egyetértek Domokos képviselő úrral: egyrészt azzal, hogy az üzletrészproblémát meg kell oldani - nem ennek a törvénynek a keretei között, kérném, hogy akkor ennek megfelelően irányítsuk a hozzászólásainkat. Másrészt abban, hogy itt a beterjesztett törvényjavaslat semmiféle nevesítést nem tartalmaz, nincs felsorolva, hogy mely érdekképviseletekről van szó, sőt, nagyon precízen úgy fogalmaz, hogy az érintett szövetkezeti szövetség. Hogy ki az? Hát aki van, még egyszer szeretném mondani. Tehát semmiféle kiválasztott, mutyizó, most ez... - egyetlenegy dolog van: legyen. És ha van, akkor ez a törvény jogot ad neki, és azt gondolom, hogy ezt kell meglátni.
Ami pedig a szövetkezet lényegét azért mégiscsak érinti, és erről érdemes szót váltani, ez pedig az, hogy a szövetkezet nem úgy általában van; a szövetkezetnek vannak tulajdonosai - erre többen kitértek.
(14.40)
A magyarországi politikai morbiditáshoz hozzátartozik, hogy Magyarországon a szövetkezeteknek több tulajdonosa is van: vannak tagtulajdonosai meg nem tag tulajdonosai. Amikor a szövetkezetekről beszélünk, akkor én azt gondolom, a sorrend helyénvaló, úgyhogy először a tagtulajdonosok ügyeit rendezzük, mert az a fontos, ők tartoznak a maguk teljességében a szövetkezetekhez.
És a magyar morbiditáshoz sajnos az is hozzátartozik, hogy a ma szövetkezeteinek jelentős részében nemcsak a dolog természetének megfelelő természetes személy tagok vannak, nem is csak a jogszabálynak megfelelő jogi személy tagok, hanem igen jelentős tulajdonnal ismételten ott van az állam. Én azt gondolom, ezzel a felelősséggel, hogy mi itt kicsit az állam mint tag képviselői is vagyunk, közelítsük ezt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a kérdést, és akkor valószínűleg az új szövetkezetekről szóló törvény kurta farkú módosítása is gyorsabban átmegy a parlamenten.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem