DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hozzászólásom elején engedelmével azt szeretném elmondani, hogy egy korábbi törvényjavaslat vitájánál, ahol bizottsági előadó voltam, más, vizsgálóbizottsági elfoglaltságom miatt nem lehettem itt a teremben. De ezt legfeljebb azok érzékelhetik, akik akkor is meg most is figyelik ezt a vitát. Itt és most azonban az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatról van szó.
Mindenképpen fontosnak tartom az elején elmondani, hogy a megcélzott törvénymódosítás az érintettek konszenzusán nyugszik. Ezt azért tartom fontosnak és nagyon hangsúlyosnak, mert nem teheti meg, nem lehet annyira ostoba és nem lehet annyira kártékony a pártpolitikai parlamenti demokrácia, hogy ezt a konszenzust felborítsa. Azt gondolom tehát, hogy lehet kinek-kinek véleménye, vérmérséklete szerinti megfogalmazása, hogy kit tart jó érdekvédőnek, kit tart valós érdekvédőnek, de tartsuk már tiszteletben ezeknek az embereknek a jogait és az egymáshoz fűződő jogait is. Ők ezeken az ügyeken képesek voltak felülemelkedni, ha másért nem, pusztán azért, hogy adjanak esélyt egy jobb megoldásra, és egyidejűleg adjanak esélyt arra, hogy egy, az új szövetkezetekről szóló, most módosítani tervezett egyik fenyegető rendelkezés kerüljön hatályon kívül helyezésre.
Tulajdonképpen erről szól ez a törvényjavaslat, ami tehát azt jelenti, hogy itt még nem építünk, és nem kezdünk el azokról az egyébként nagyon fontos kérdésekről, már legalábbis a törvényjavaslat ilyenekre nem utal, hogy erről kellene beszélni, hogy ki mit is gondol magáról a szövetkezetről és a szövetkezésről. Ennek megfelelően azt kell mondanom, hogy messze a terjedelmén túl vitatkoztunk most már eddig is róla, de megérte. Megérte, mert valóban fontos kérdésről van szó, és fontos lenne abban az értelemben is az érdemi, tartalmi kérdésekről is bővebben beszélni, mert ha pusztán csak politikai hangulatkeltés zajlik, akkor pont azok járnak végső soron rosszul, akiknek az érdekeit szolgálná a leginkább egy jól működő szövetkezeti szisztéma. Mint ahogy ez Magyarországon nem az ötvenes évek elején, közepén, végén kezdődött, Járvás úr mondott egy '59-es példát (Járvás István: '58-as!) - tehát nem akkor kezdődött és nem úgy kezdődött a magyar szövetkezeti mozgalom, hanem sokkal előbb kezdődött, és abszolút önkéntes és abszolút a tagok érdekeit biztosító módon. Nagyon-nagyon büszke lennék a 2002-2006 közötti Országgyűlés működésére, ha ismét meg tudná teremteni annak a lehetőségét, hogy a magyar szövetkezeti mozgalom ezekhez a több mint 150 éves magyar történelmi szövetkezeti hagyományokhoz hasonlóan tudna működni.
(15.20)
Én ezt célnak tekintem. Ezért ugyan még nem építkezik ez a törvény, de igenis előremutatónak tartom azt az itt egyesek által vitatott rendelkezését a javaslatnak, hogy belátható időn belül kilátásba helyez - én így fogalmaznék - egy normális szabályozást. Azért fogalmazok így, hogy “normális szabályozást”, mert nem vagyok abban biztos, hogy mindenkinek visszajön a normális, magához való esze ez alatt a két év alatt - a mai magyar politikai viszonyok nem feltétlenül ilyen sebességű változásokra utalnak -, ezért én azt gondolom, hogy kár előre megkötni a kezünket. Szükség van normális szabályozásra, de jogilag megkötött kezű törvényalkotásnak tekinteném, ha úgy, ahogy a javaslat tartalmazza a 3. § (2) bekezdésében, már eleve kössük ki, hogy ez egy egységes szabályozás legyen.
Legyen normális szabályozás; ez körülbelül azt jelenti a jogszabály szövegezésében, hogy legyen új szövetkezeti szabályozás. Ha ez egységes lesz, minden ágazatra kiterjedő, egy, a kedvemnek igazán megfelelő, mindössze három paragrafussal, ami a szövetkezés lényegét tartalmazza és abszolút garanciákkal a szövetkezés teljes szabadságára, akkor ám legyen egységes. De ha ilyen ostoba politikai vitáinkat nem tudjuk lezárni, és nem tudunk rajta felülemelkedni, és a szövetkezetek és elsősorban a polgárok, tehát a tagok érdekeit szem előtt tartva már most nem zárnám előre ki azt a lehetőséget, hogy több szabályozás legyen. Tehát én az “egységes” kifejezés ellen vagyok itt ebben az összefüggésrendszerben. Mert új területek is lesznek, hiszen mint ahogy annak idején az Amerikai Egyesült Államokban a vidéki népesség villamos árammal való ellátását is szövetkezeti keretek között tudták megoldani, egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy például a mai, előttünk álló hulladékgazdálkodási vagy szociális kérdések megoldásában is bátrabban fogunk támaszkodni vagy fognak támaszkodni a tagok a szövetkezés lehetőségére. Például a szelektív hulladékgyűjtés szövetkezeti keretek között elképesztő sikerekre vezethet.
Tehát én azt mondanám, hogy nyitva hagynám még egyelőre ezt a kérdést, hogy egységes vagy nem egységes ez a szabályozás, de legyen, és feltétlenül biztosítsa a szövetkezés szabadságát.
Felmerült itt - én már nem kívánnám kétpercesekkel terhelni a más törvényre várakozók idejét, ezért már úgy terveztem, hogy itt reagálok ebben a normális hozzászólásban néhány ügyre - például a foglalkoztatási kötelezettség ennek a javaslatnak a vitája kapcsán. Én magam is elmondtam: '89, a rendszerváltozás előtt, '88, '87... - magam is neveztem rabszolgabélyegnek a foglalkoztatási kötelezettséget; és én magam is azt mondom, hogy a törvényben előírt foglalkoztatási kötelezettség a szövetkezet szabadságát sérti. De ugyanúgy sérti a szövetkezés szabadságát, ha azokat a szövetkezeteket, amelyek magukra nézve az alapszabályban előírják ezt, hogy én azért jövök létre, hogy tagjaimat foglalkoztassam, ha ez hátrányt szenved bármilyen szövetkezeti megközelítésből, ha az alapszabályában határozza el ezt egy szövetkezet, ez nem más, mint a szövetkezés szabadságának a bizonyítéka. Azt gondolom, hogy valami ilyen szövetkezeti szabályozás irányába kell elmennünk, amelyik lehetővé teszi ezt is, azt is, ami a tag érdekeit szolgálja.
Úgy gondolom, hogy nem feltétlenül költségvetési törvény és adótörvény vitáin keresztül kellene utat törni annak az igénynek, hogy bizony, a lakásszövetkezetek sokkal jobban el tudnák látni a feladataikat, ha az adóalany jellegükkel szemben a szövetkezeti jellegük lenne a szabályozás tárgya. Hogy ez egy új, egységesnek nevezett vagy valamilyen más formájú törvényben lesz-e megadva, nem tudom. Egy biztos: kell hogy legyen előnye, és ez nyilván azt jelenti, hogy olcsóbban tudja nyújtani a lakásszövetkezet a saját tagjai számára a lakásszövetkezeti szolgáltatásokat, mint ahhoz a szolgáltatáshoz bárki, még ha akár kívülálló üzletrész-tulajdonos is, hozzájuthat.
Nagyon fontos lenne, hogy az alkalmat, nevezetesen az új szövetkezeti törvény megalkotását felhasználjuk arra, hogy az emberek rádöbbenjenek, összefogás nélkül kiszolgáltatottak. Azért is lényeges ez, mert én magam is azt gondolom, hogy semmi köze a mezőgazdasághoz ennek a történetnek, de ennyit így zárásul, azt gondolom, még el kell mondani, viszont múlhatatlanul szükséges, hogy termelői csoportok alakuljanak, és múlhatatlanul szükséges, hogy ezek a termelői csoportok lehetőség szerint nyugat-európai példákhoz visszanyúlva, szövetkezeti elveknek megfelelően működjenek, máskülönben a nagy hal megeszi a kis halat. Köszönöm Járvás úr bólintását. Azt gondolom, elsősorban nekünk arra a sok-sok kis halra van szükségünk, és azokat kívánjuk megvédeni, nem feltétlenül a nagy halakat akarjuk jóllakatni. Ebben pedig a termelői csoportok tudnak valóban segíteni szövetkezeti alapon.
Elnök úr, képviselőtársaim, köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
