ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Ehhez át kellene írni a Házszabályt, amire nem sok lehetőséget látok per pillanat. Úgyhogy én azt kérem tisztelettel - itt írásban előre jelzett felszólalókról van szó, amennyiben ezt elmulasztotta a frakció, ezt én nagyon sajnálom -, jelentkezzen be gombnyomással, és én azt önnek megígérem, miután demokrata fórumi felszólaló még nem volt, hogy önt elsők között fogom szólítani a kétperceseket követően. Más lehetőséget nemigen látok arra, hogy minél hamarabb elmondhassa frakciója nevében az álláspontjukat.
Most pedig megadom a szót Orosz Sándornak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének, két percben. Öné a szó, képviselő úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem