FARKAS IMRE

Teljes szövegű keresés

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Amit Járvás képviselőtársam mondott, már-már majdnem hihető számomra, hogy elmondta az érdekképviseletek bűneit, de úgy gondolom, hogy mégsem arányos azzal, mint amit 2000-ben ezen a téren a tiltással tettek. Csak felolvasnám a képviselőtársamnak, hogy mik voltak azok a jogosítványok, amit akkor egyébként kitöröltek. Ezek nem döntési hatáskörök voltak, hanem ilyenek: “A szövetkezeteket vagy azok tagságát érintő javaslatoknak a kormány vagy az Országgyűlés elé terjesztése előtt meg kell szerezni az érdekelt országos érdek-képviseleti szerv véleményét.” Tehát egy véleményezési hatáskör volt. “Ha a véleményeltérés lényeges, azt döntés végett a kormány, illetve az Országgyűlés elé kell terjeszteni.” Hogy az Országgyűlés mit dönt, az egy másik kérdés, oda kellett terjeszteni. Vagy az utolsó része: “A jogszabályok meghozatalát kezdeményezhetik.” Szintén az Országgyűlésre volt bízva természetesen, hogy ezt a jogszabályt meghozzák-e, vagy milyen tartalommal hozzák meg. Tehát nem voltak ezek olyan erős jogosítványok, amelyek feltétlenül indokolták volna a tiltást.
Amit Vincze képviselőtársam mondott, nem hiszem, hogy meg lennének lepődve, remélem, ő sincs meglepődve, hogy jelképes értékről van szó. Azt mondtuk mindig, hogy kárpótlás jelleggel. És a Tiszazugban én ezt vállalom, mert a választási kampány során mind írásban, mind szóban ez lett a választóknak elmondva, hogy kárpótlás jelleggel lesz ez kifizetve. Nem ez volt a meglepetés a választók számára; azért fogadták el még így is a kárpótlás jelleget, mert viszont olyanoknak is beígértük, hogy kapnak ebből az üzletrészből, akiknek egyébként az Orbán-kormány ezt nem ígérte meg. Tehát ez pozitív lépés, és valóban várják ezek az emberek tőlünk, tőlem és más képviselőktől is, hogy minél hamarabb hozzájussanak ehhez, de a dráma nem abban van, hogy a névérték lesz-e kifizetve vagy annál kisebb összeg, hanem inkább abban, hogy minél hamarabb ehhez (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hozzájussanak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem