FÜLÖP ISTVÁN
FÜLÖP ISTVÁN
FÜLÖP ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A szövetkezetekről és az előttünk lévő törvénymódosításról Butrosz Gáli volt ENSZ-főtitkárnak a Közgyűlés 47. ülésszakán elhangzott gondolatai jutottak az eszembe: “A liberalizációs és a privatizálási politikák, melyeket a piacorientált gazdasági rendszerre való teljes áttérés elérése érdekében alakítottak ki, kezdetben elutasítóak voltak minden szövetkezeti kísérlettel szemben, mivel ezeket az állam és a közvélemény egyaránt mint az előző rendszerek részeit azonosította. Az utóbbi időben néhány országban kedvező légkör alakult ki a valóságos szövetkezeti mozgalom fejlődéséhez.”
Valóban, a közvélekedés változóban van az új típusú szövetkezésekkel kapcsolatban, és ez a változás pozitív irányba mozdult el, hiszen a nagy kihívások előtt, de mondhatom: a meglévő kihívások alatt az egyik üdvözítő megoldás az önkéntességen alapuló szövetkezés lehet. Az igazi és a több száz éves gyakorlattal rendelkező nyugati demokráciákban megvalósult szövetkezetekről és a magyar szövetkezeti hagyományokról a ma gazdálkodója számára egyre tisztább kép alakul ki. A ráció, az egyre tisztább múlt és a pozitív példák kötelezik a mindenkori jogalkotót, hogy a kor kihívásának megfelelően kezelje ezt a kulcsfontosságú, százezreket érintő kérdést.
Nos, megismerve a törvénymódosítás tervezetét, elszomorodom, hiszen rádöbbenek, hogy a problémaköteget, az elvarratlan szálakat meg sem próbálja megoldani, elvarrni. A szövetkezetek helyzetének és státusának tisztázása, rendezése elmarad, várat magára. Nem adja meg a következőket, címszavakban: a szövetkezet fogalmát, a szövetkezeti alapelveket, az önkéntes és nyitott tagság elvét, a demokratikus tagi ellenőrzést, a tagok gazdasági részvételét, az autonómia és függetlenség elvét, az oktatás, képzés és tájékoztatás elvét, a szövetkezetek közötti együttműködést, a közösségi felelősség elvét. A szövetkezetek fontosságáról a kormány és a szaktárca dicshimnuszokat zeng, valószínűleg az Európai Unió felé igazolásul, miközben a támogatásuk, a felkarolásuk csekély. Valószínű, hogy ez a törvénymódosításocska egyfajta pótcselekvés, a demokratikus deficitet igyekszik köddel befedni.
A módosítások nagyrészt a demokráciában és szövetkezeti alapelvek tekintetében evidenciaként létező, jelenlegi hiányosságainkat pótolják, miszerint a véleményalkotási és jogszabály-kezdeményezési jog megilleti a szövetkezeteket és a szövetségeiket is. Csak felveti, és nem varrja el a szövetkezeti üzletrészek körüli anomáliákat. Ez utóbbit illetően a véleményem az, hogy egy törvénymódosításnak nem a problémafelvetés és -odázás, hanem a megoldás lehet a célja.
A továbbiakban is a kettősséget és a párhuzamosságot érzékelem a kétféle szövetkezet és többféle szövetkezeti szövetség érintetlenül hagyásával. A törvénymódosítás nem ad megoldást, nem lehet tudni, melyik a legitim, véleményalkotásra és jogszabály-kezdeményezésre jogosult szövetkezeti szövetség.
Máshonnan felhozott, de rokon példa a termelői csoportok: a 85/2002. számú FVM-rendeletben szabályozottak szerint létrehozhatják országos szövetségeiket a támogatásra jogosultak. Sorra alakultak a termelői csoportok és a termelői csoportok országos szövetségei is, majd megindult a bejegyzésük iránti verseny. A cégbíróságoknak fogalmuk sem volt és ma sincs a termelői csoportok elismerési eljárásáról; megyénként eltérő értelmezést gyakorolva hol bejegyezték a minisztérium által elismert vagy még el nem ismert termelői csoportokat, hol nem jegyezték be országos szövetségként. A káosz itt is teljes, mint a szövetségeknél is. A szövetkezetek és tagjaik érdekvédelme siralmas ma Magyarországon. Ez az a terület, amelyik még a jobboldali kormányok idején politikailag aktiválódó szakszervezeti mozgalmaknál is gyengébben tevékenykedik.
A 2. § a szövetkezeti üzletrészekkel foglalkozik, ideiglenes megoldást nyújtva. A szövetkezeti üzletrészbomba ketyeg az ország alatt. A polgári kormány által elindított pozitív folyamatokat leállították. Ez a törvénymódosítás mentőövet ad a még meglévő, '92-es szövetkezeteknek a túlélésre, de nem törődik a kívülálló szövetkezeti üzletrészekkel és a tulajdonosaikkal.
Az indoklásban számomra elképesztő összefüggést találtam. A kodifikátor szinte rosszallóan jegyzi meg, hogy nincs az üzletrészekre vonatkozóan eladási kötelezettség, így tulajdonképpen patthelyzet alakulhat ki, és megszűnhet a szövetkezet. Nézetem szerint viszont az a természetes, hogy a meglévő üzletrészeket a jogos tulajdonosai nem akarják 5-10 százalékért eladni - nagyon sokan megtették ezt sajnos.
A megoldás megint a szőnyeg alá söprés és az elodázás lenne. 2005 végére megfelelő állami támogatással és egy minimumár vagy küszöbár bevezetésével kellene ösztönözni a szövetkezeti üzletrészek megvásárlását. Zárójelben jegyzem meg, a Horn-éra idejére tehető a negatív példa: államilag támogatott - 50 százalékkal - üzletrész-kizsákmányolás 5-10 százalékért.
Összefoglalva: az előttünk lévő törvénymódosítás csupán pótcselekvés, a meglévő problémákat nem oldja meg, és a jövő követelményeire sem ad választ.
(14.50)
Befejezésül Roberto Rodrigueznek, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége elnökének Gödöllőn, 1998 májusában megtartott, szövetkezeti nagygyűlésen elhangzott beszédének zárómondatát idézném: “Magyarországon azokon a problémákon kívül, amelyekkel a világ különböző részeiben tevékenykedő szövetkezetek szembenéznek, még egy többletprobléma is jelentkezik. Ez pedig az, ami az 1990-es rendszerváltozás időszakából származik. Ez azt jelenti, hogy a reformokat, a változásokat, úgymond, repülés közben kell végrehajtani. Nem könnyű önöknek. Biztos vagyok azonban benne, hogy az önök szövetkezeti kultúrájával és hagyományaival meg fogják tudni oldani ezt a problémát.”
Tisztelt kormányzó Többség! Úgy tűnik, itt sem fogadták meg a jó tanácsokat.
Köszönöm szépen, elnök úr.
