JÁRVÁS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JÁRVÁS ISTVÁN
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is azon a véleményen vagyok, hogy se üzletrészről, se földkimérésről ne beszéljünk, hiszen nem erről szól most ez a mai törvényvita. De azért Karakas képviselőtársam hozzászólásához annyi véleményem volna, hogy valóban, a nyolcvanas években a szövetkezetek kirándulásra vitték a dolgozókat, üzemi konyha volt, színházba is lehetett menni, sok mindent lehetett.
Egy dolgot ne tessék elfelejteni, képviselő úr: nem is volt másfajta gazdálkodási lehetőség, csak szövetkezetben lehetett lenni! Tehát mivel csak szövetkezetben lehetett lenni, nincs ellenpélda, nincs kontraszt, nincs mihez hasonlítani, tehát ez azért kicsit... - én nem akarom minősíteni a hozzászólást, itt mások megtették, nem szabad ilyet tenni, hiszen mi is benne éltünk. Pásztohy képviselőtársam elmondta, hogy ő 30 éve szövetkezetben dolgozik, jelentem, én csak 27, de a 27 alatt is azért sok mindent megéltem, és sok mindent láttam, úgyhogy ez a fajta hozzászólás szerintem idejétmúlt, és talán egy másik párt másik kongresszusán jobban hangzott volna.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem